Idegen otthon: Moszkva

Moszkva. A nyüzsgő főváros. Milliárdos cégtulajdonosok, korrupt politikusok, gátlástalan újgazdagok, és a nincstelen csőcselék - a tehetetlen többség - hazája. Oroszország rendületlenül dobogó szíve. Nem vagy többé az otthonunk. Elhagytál minket és mi is elhagytunk téged.
Itt állunk... Hol is? Egy megfoghatatlan mezsgyén, a valóság és a hazugság között. Emberek rohannak fel, s alá az utcákon. Élik a kis életüket. Bevásárolnak, dolgoznak, utaznak, szórakoznak. Férjek mennek haza családjukhoz, és csókolják, vagy verik meg az asszonyt. Gyerekek járnak iskolába, majd görnyednek az íróasztaluk fölé a házi feladatot körmölve. Csövesek foglalják el a helyüket a metró lejáratánál, hogy a napi betevőt összekoldulják. Aktatáskás ügynökök rohannak a tőzsdére, nehogy lecsússzanak valami nagy üzletről. Munkások lépnek be hajnalban a sarki közértbe a megszokott indító felesért, közben - talán - megszánnak egy csövest néhány kopejkával. Turisták indulnak városnézésre, nagy mosollyal az arcukon, és fényképeznek mindent, amit érdekesnek találnak. Fiatalok szélednek szét szórakozóhelyet keresve, és mulatják át az éjszakát. Drogos kurvák szállnak be limuzinokba, milliókat érő öltönyöket viselő férfiak mellé, hogy aztán elviseljék a megaláztatást a következő adag anyagért. Egyre megy, mit csinálnak, ugyanannak a vak tömegnek a részei.
Bármelyikük is néz ránk, egy ijesztő, agyontetovált alakot lát. Talán szektásnak hisznek minket, vagy egyszerűen csak őrültnek. Mindegy. Nekünk ugyanúgy nem számít a véleményük. Ha mi nézünk azokba a homályos szemekbe, csak szerencsétleneket látunk, akik nem akarnak, vagy nem mernek rápillantani a körülöttük lévő valódi világra. Egyszerűen csak elsuhannak a részletek felett, hogy nyugodtan élhessék tovább megszokott kis életüket. Fogalmuk sincs arról, hogy emberek százait, talán ezreit hurcolják el innen nap, mint nap valahova máshova, hogy aztán emberkísérletek, rituálék, vagy más szörnyűségek áldozatai legyenek. Még csak nem is sejtik, hogy mi folyik valójában a világ eseményeinek hátterében, és hogy kik is mozgatják a szálakat. Teljesen vakok, mint mi voltunk. Nem tudják, mi lehetne belőlük, ha kinyitnák a szemüket. A legtöbbjük talán sosem tapasztalja meg.
Ők nem azt a Moszkvát látják, mint amit mi. Nem ugyanabban a városban élnek. Kívülállók lettünk.
Mostmár véglegesen.