A szeretett nő halála

Vlagyivosztok, 1998. május 5. kedd

Kiléptem a templomból, és a főtemplom felé vettem az irányt. Előírás szerinti fekete talárt és sarut viseltem, hátam mögött vörös palást lebegett, rajta a kitaszítottak jelével. Háromszor fürödtem le hideg vízzel, szigorúan természetes anyagokat tartalmazó tisztálkodószerekkel. Testemet illatos olajjal kentem be, hajamat gondosan hátrafésültem, arcomat simára borotváltam. Szemeim alatt sötét karikák éktelenkedtek, mert nem aludtam három napja, és szigorúan csak vizet ittam. Teljesen megtisztulva léphettem be a szent főtemplomba.
A Tanács már várt rám. Tízen álltak a kör peremén, a rendfőnök pedig az oltár előtt készült elő a szertartáshoz. Éppen vörös szinű palástját terítette a vállára, amin különböző, egybefonódó geometriai minták voltak. Nem tudtam, hogy optikai csalódás miatt, vagy más okokból látom mindig kicsit másnak a formák egészét. A szentély díszítése kissé megváltozott. A sárga és zöld selyem falvédőket feketére és vörösre cserélték. A beléjük szőtt jelek sem ugyanolyanok voltak. Sokkal agresszívebb, sokkal aktívabb szimbólumokat használtak, mint eddig. Megszédültem a templomban feszülő mágikus erőktől. Nem tapasztaltam még hasonlót.
Gregor Ivanov, a Rend feje megfordult, s rám nézett. Olyan kemény volt a tekintete, amilyen még soha.
- Mikhail Brodskij.
Előírás szerint meghajoltam. Először letérdeltem, s a földhöz érintettem a homlokom, aztán felálltam, s meghajoltam a rendfőnök, majd a Tanács felé.
- Visszaéltél a Rendben szerzett hatalmaddal. Gyilkossági kísérleted megbocsáthatatlan bűn a Rend szemében.
- És szeretteink védelme? - kérdeztem vissza indulatosan. Gregor szeme megvillant, de nyugodt hangon válaszolt.
- Mondd, Mikhail. Melyik szerettedet kívántad ezzel megmenteni?
- Másokét, attól az őrülttől!
- Senki sem kérte tőled ezt a szent bosszút.
Amikor a 'szent' szót kimondta, szinte tapintani lehetett a megvetést a levegőben. Kezdtem dühös lenni.
- Nem látta egyikőtök sem azt, amit én aznap! Senkinek nem kivánom azt a látványt!
- Mégis, Mikhail. Mondd, mit láttál? - kérdezte Gregor. Lehunytam a szemem, de ez nem mentett meg az előbuggyanó emlékektől.
Gyere kislány, játszunk egyet. Térdelj le ide.
Tátsd ki a szád, gyerünk.
Rohadt kurva! Nem mondtam, hogy harapj is! Ha így állunk, rendben.
Fogak nélkül nem fogsz harapdálni.
Mély levegőt vettem, és kinyitottam a szemem.
- Egy szertartáshoz használták fel őt - kezdtem. - Egyszeri alkalomra szentelt templom volt. Mire megnézhettem a helyszínt, a rendőrök már feltakarítottak, csak néhány vérfolt látszott.
- Feltételezem, nem ezt a látványt emlegetted.
- Nem. Alig voltam ott egy-két perce, amikor hangot hallottam: női sikoly és egy férfi dörmögése. Aztán halványan derengeni kezdett Nadja alakja, amint meztelenül, négykézláb hátrál egy tagbaszakadt, feketébe öltözött alak elől - folytattam.
Istenem, az az iszonyatos félelem, ami a szemében tükröződött! Soha nem láttam ilyennek. Minden izma reszketett, a bőre falfehérre váltott, és a szeme...mintha már nem azt látná, amit megszokott. Mintha valami sokkal rosszabbat látna, mint ami valójában történik vele.
- Rubanovból akkor csak az ujjai végén lévő karomgyűrűket láttam, és az alkarnyi merevedését, ami a kabátja réséből ágaskodott.
Abbahagytam. Képtelen voltam folytatni, amint bevillant, ahogy a falhoz préseli Nadja fejét, kihúzza az összes fogát valami fogóval aztán tövig eltünteti a szájában a farkát. Igyekeztem szabadulni a látványtól, de egyre csak peregtek előttem a képek: amikor Nadja már félájult volt az oxigénhiánytól, a földre fektette őt, és szétfeszítve a lábait, belé hatolt véres nemi szervével. Kéjes hörgései még őszintébbek lettek Nadja nyüszítésétől. Az az állat nem elégedett meg a menyasszonyom méreteivel, addig erőltette, amíg szinte teljesen eltűnt benne. Egyre hevesebben döfködött, míg fel nem jutott a csúcsra. Aztán még egyszer, és még egyszer, és még egyszer, szűnni nem akaró merevedéssel. Amikor megunta ezt, hasára forditotta Nadját. Felfordult a gyomrom, ahogy láttam kiömleni belőle azt az irtózatos mennyiségű csomós, gőzölgő, véres ondót.
- Aztán megerőszakolta. Órákon keresztül.
Unalmas már ez a lyuk is.
Csinálok neked egy újat. Ide jó is lesz.
Ez az. Sikíts csak.
Nyeltem egy nagyot.
- Közben szimbólumokat vésett a bőrébe. Egyiket sem láttam még azelőtt - mondtam. Hirtelen bevillant, amikor megláttam a csizmáját. Éppen Nadja fölött térdelt, miközben egyre beljebb és beljebb préselte himtagját a végbelébe. Azt a krokodilbőr csizmát már láttam valahol, ugyanazzal a gyémántberakásos, kígyómintás aranysarkantyúval.
Alexej Rubanov? Ő nem ekkora termetű.
Nagyon régen láttad. Változhatott ennyit.
Igaz. Megtalállak Rubanov!
- A csizmáját később láttam, és egy az egyben Rubanové volt - mondtam hirtelen.
- Jó. Folytatsd - biztatott.
- Órákkal később Rubanov végzett a szexuális játékaival és belekezdett a rituálé előkészitésébe - folytattam. Nem voltam biztos benne, hogy sikerül végigmondanom. Már most is sírás szorította a torkomat. - Beadott valami injekciót Nadjának, aztán elővett egy fűrészt...és...és...Nem tudom folytatni. Képtelen vagyok rá.
Forró könnyek folytak végig az arcomon. Gregor megszoritotta a vállamat.
- Azért csak próbáld meg - bátorított. Szédültem, ahogy küzdöttem az emlékeimmel. Nem akartam felidézni őket. Nem akartam így látni Nadját. Meg akartam őrizni magamban olyannak, amilyen akkor volt, mikor elbúcsúztunk egymástól, és teljesen el akartam felejteni mindent, amit odalent láttam abban a szobában. Hiába küzdöttem. Az emlékeim egyre csak ostromoltak.
Vissza fogod még sírni az előző pár órát, hidd el nekem.
Azon leszek, hogy ne halj bele. Nyugi, ebben jó vagyok.
Nadja sikolya, ahogy a fűrész a csontjába mar. Rubanov elégedett kuncogása. Csont reccsenése. Sistergés, égett hús szaga. Aztán a következő lábszár. Sikoly, zokogás. A két combcsontot a két alkar követi, végül a felkar kerül sorra. Nadja végig eszméleténél marad. Rubanov türelmesen végigvárja azt az időszakot, amikor könnyen elájulhat.
Miért bírtad olyan sokáig, Nadja? Miért? Miért...
Zokogva a földre rogytam. Annyira rázott a sírás, hogy levegőt is alig kaptam.
- Lass...san feldara...bol...ta őt.
- Elég lesz - mondta Gregor.
Már késő volt. Valami elkezdődött bennem. Eltávolodtam a világtól, valahova mélyen magamba süllyedtem. Elvesztettem hétköznapi érzékelésemet, és újra peregni kezdett előttem ami ezután következett, mintha megint ott lennék. Minden részlet kiélesedett, olyannyira, hogy úgy tűnt, tényleg ott vagyok, gondolataim mégsem kalandoztak addig, hogy esetleg csináljak is valamit.
Nadjának már csak a torzója feküdt a földön. Lábait és karjait pedáns módon elrendezve mellé rakták. Alvadt vér borította majdnem az egész testét, bőre teljesen szétszabdalva. Csak a néha-néha felhangzó nyöszörgésből lehetett tudni, hogy él még. Rubanov mellette guggolt, kezében a fűrésszel.
Ügyes kislány voltál, Nadja. Nagyon ügyes. Kár, hogy mostmár nem leszel sokáig itt.
Ekkor meglepődtem, hiszen Nadja megszólalt. Olyan hangja volt, hogy soha nem ismertem volna fel, de ő beszélt.
Mikhail... Nem rám nézett, hanem Rubanovra. Furcsa.
Hülyeség, Mikhail! Nyilván hallucinál a fájdalomtól.
Tudom, hogy te vagy az.
Üdvözlöm Golabot.
Rubanov csak ennyit válaszolt, aztán Nadja mellei alá tette a fűrészt és eminens asztalos módjára munkához látott. Hamarosan ömlött a vér Nadja szájából, aztán rövid szürcsögés után nem hagyta el több hang a torkát.
Én teljesen kívülállóként szemléltem az egészet, amíg szépen levágta a fejét is, és arányosan elrendezte a darabokat a templom varázskörében. A beleket kihúzta, és bonyolult alakzatokat formált belőlük. A májat öt egyforma darabra vágta, és a pentagramma öt sarkára tette. A középen kifolyt maradék vért egészen a belső kör pereméig maszatolta. Aztán felállt és megfordult. Pontosan felém.
Egyenesen a szemembe nézett, én pedig teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy lát engem. Érdeklődve néztem, amikor eljutott a tudatomig, mit mondott Nadjának. "Üdvözlöm Golabot." Ezzel együtt belém hasított egy érzés, ami nem engedett. Erősen megragadott és rántott magával, vissza koszos odújába: a velem szemben álló alakhoz rémisztően sok közöm van. Fogalmam sem volt semmiről ezentúl, de ez olyan élesen rajzolódott ki előttem, hogy legszívesebben sikítottam volna.
Amikor megszólalt, nem a szájával tette. Szavai a fejemben visszhangzottak.
Testvér. Hátborzongató volt, ahogy félrebillentette a fejét. Valamiért olyan plusz jelentést adott a mondandójának, hogy az összes szőr felállt a hátamon. Még találkozunk.
Hirtelen a főszentélyben találtam magam a földön fekve. A tüdőm oxigénért kiáltott. Mély levegőt vettem, és végre kiszakadt belőlem az a sikoly. Már azt sem tudtam miért, de egyszerűen kellett. Úgy éreztem, anélkül itt és most megbolondulok.


Tibet, Kham tartománya
Buddhista kolostor

A templom belső körében egy ijesztően vékony férfi ült meditációs tartásban. Egyetlen fényforrás szolgált némi világossággal: egy kis fénygömb, ami a férfi feje felet lebegett néhány méterrel. Hosszabb szemlélődés után úgy tetszett, az alak bőre papirvékonyságú és átlátszó a teste. Valóban látni lehetett rajta keresztül az oltárt, ami előtt elhelyezkedett. Arca feszült koncentrációról árulkodott. Egész arcáról patakzott az izzadtság. Folyamatos, halk mormolás hallatszott felőle.
Domium, colane indetrum Mikhail Brodskij. Triemel tam sigul sontrem Serinus.
Arcizmai időnként keményen megrándultak, ritkábban öklendezni kezdett. Már órák óta ezt csinálta megállás nélkül, és úgy tűnt, még elég sokáig eltart. Újabb misztikus szavakat mormolt el az orra alatt, mire arckifejezése lágyulni kezdett, aztán hirtelen felpattantak a szemei.
- Ejnye-ejnye, hogy nem hagyod az embert dolgozni - csóválta a fejét mosolyogva, mintha csak egy pajkos gyermeket dorgálna az üres templomban. - A tiéd lett az utolsó szó, Liahkim de én értem el azt, amit akartam.
Halk kuncogással kísérve felállt, és mellmagasságba emelte a kezét, ujjakkal felfelé. A kis fénylő gömb lassan a mutatóujjára lebegett.
- Jobb lesz így neked, Mikhail. Nem szabad még megtudnod, hogy mit láttál valójában - mondta a levegőbe, aztán kifakult a templomból.

E-mail egy ismeretlen címről

Üdv nektek!

Azért írok, hogy elrontsam az örömötök: nem hagylak titeket békén attól, hogy elmentem. Az csak azért volt, hogy használhatóbb segítség legyek számotokra.
Ezt a levelet mindannyian megkaptátok. A végén mindenki talál névre szóló üzenetet. Nyugi, Andrej. Azt csak a gazdája látja.
A legutóbbi beszélgetésünkből úgy tűnt számomra, hogy mindhármótokat érdekel, mi folyik a világban. Azt viszont nem tudjátok, hogy ahhoz, hogy ezt megértsétek, el kell szakadni a normálisnak beállított teljesen kiegyensúlyozott állapottól. Némi segítséget szeretnék nektek nyújtani az induláshoz. Az elszakadást kétféleképpen tehetitek meg. Vagy a bennetek rejlő sötétséget engeditek egyre jobban a felszínre, vagy a fényt. Előbbinek megvan a hátránya, hogy hamarabb őrültök bele, mintsem megértsetek bármit is. A fény útja erősebbé tesz a sokkoló dolgokkal szemben.

Ivan

Utánanéztem valakinek, aki segíthet neked elindulni. Több ismerősöm szerint megbízható. Ruszlam Boronov atya a neve, a moszkvai Szent Nikolaj templom papja. Ez egy kis templom egy külső kerületben. Boronov atya nem egy befolyásos ember, elég visszavonultan él. Főleg kabbalával, tarottal és aszkézissel foglalkozik, de szerintem a mágia sem idegen tőle. Ő már jóval fentebb jár a fény útján, mint én. Jó mesternek tartják, ő talán képes lesz kíméletesen felnyitni a szemed olyan dolgokra, amiket nehezen fogadsz be. Ha felkeresed, hivatkozz Igor Deszlavra. Ha őszinte leszel vele, készségesen segít majd neked.
Ja, egy javaslat. Ne próbálj meg hazudni neki.

Volja

Veled főleg a racionális gondolkodás a probléma. Amíg így fogod fel a körülötted lévő világot, addig nem juthatsz sokáig. Keress fel egy orvost, aki tud segíteni abban, hogy nyitottabb legyél megmagyarázhatatlan dolgokra.
Valahol talán te is tudod, hogy a csecsen selyemhernyóknak semmi köze a csecsenekhez, és a japán-csecsen összeesküvés is egy hatalmas nagy baromság. Metropolisz nem egy kollektív hallucináció, és a Pokol sem a képzelet szüleménye. Mindkettő valóság.
Fogadd meg a tanácsom, és menj el pszichológushoz. Amíg racionalista hozzáállással szemléled a világot, semmi esélyed arra, hogy egyről a kettőre juss.

Andrej

Te most egy iszonyatos kihívás előtt állsz. Az őrültek között iszonyatosan nehéz lesz megtartanod magad - mert tudom, hogy azon vagy, hogy ne csússz mélyre. Szétnéztem, de nem találtam senkit, aki úgy mélyült volna el az Őrület tanában, hogy ne zakkant volna meg, de nem találtam, kivéve egyet: saját magamat. A baj ezzel csak az, hogy én még eléggé gyerekcipőben járok ezen a téren. Nem vagyok biztos benne, hogy sok mindenben hasznodra tudok lenni, de megpróbálok legalább annyit átadni neked, hogy hogyan gyakorold úgy a formulákat, hogy közben nem lefelé ívelj. Remélem, sikerül érthetően fogalmaznom.
Ne keress csatolmányt. Nem ilyen formában fogom eljuttatni hozzád.
U.i: idén leszek 30 éves.

Két nappal később Andrej egy értékmegőrző kulcsot talál a postaládájában. A széf száma 30.

Ivan Mihajlov naplója, Moszkva 2003. március

Egyedül voltam, és újra akartam kezdeni, de megtaláltak. Megint megtaláltak. Mindig így van, nem menekülhetek el, dolgom van. Egyre inkább érzem. Az, hogy nem nyírtak ki, pedig száz esély volt, azt jelenti, dolgom van. Lassan megértem azt is, mi ez a feladat.Megtaláltak, és kaptam egy esélyt. Ugyanúgy mészáros maradtam, de ez már nem tarthat sokáig. Lassan megértem, ami körülöttem történik. Sokat tanultam tőlük, akik megtaláltak, a paranoid ex-ügynöktől, a kabbalista zsidó misztikustól és talán még a cuccozós baromtól is (ha mást nem, azt, hogy néha be kell fogni a pofám).

Lassan ez az egész rettenetes színjáték is értelmet nyer. Pedig olyan, mintha a porondon lennék, mint egy kicseszett bohóc. Ők pedig, a kártyák lapjairól, sötét zsöllyék mélyéről egyre csak bámulnak. Folyik a nyáluk. Nem jobbak a csúszómászó szolgáknál. Mind a hatalmat és a tudást szomjazza és éhezi, mint más a kenyeret meg a vodkát. Az én utam nem ez. Az Isten fénye vezet, bármilyen sötét és mocsok vesz körül. Én majd adni akarok, ha lesz mit adni.

Egyelőre még véres úton kúszok-mászok én is, most éppen nem egyedül. Kutakodtunk a hárommal, és kiderültek dolgok. Valaki elhozta a poklot a földre, hatalomvágyából végtelen dögkút nyílt Moszkva mellett. Ott lehetettem, amikor „nagyobb erők” felszámolták a dögkutat. Egy tiszta ember tette. Különös. Közben jártam odalenn, a holtak között és máshol is. Volt egy pont, amikor lefoszlott rólam minden emberi. De a múltamat a bőrömre írták, akik megvédtek a pusztulástól. Már nem veszíthetem el.

Jobb is emlékezni. Tudni például, hogy ki vett a szárnyai alá. Mindig jó zsoldos voltam, nála sem fogok kudarcot vallani. Már van célom. Túl akarok élni addig, amíg megvalósíthatom. Nehéz lesz. Ha más nem is marad, ha semmi sem segít, az álmok azért még ott lesznek nekem.

Emlékek emléke

Andrej Burjatov titkos széfje az Enthuziastov shosse-n

Kedves A!

A következő részt csak akkor olvasd el, ha olyan álmok gyötörnek, melyek főszereplője egy alacsony, szőke, kék szemű, halott férfi, aki japánul beszél. Ha nem szenvedsz ilyentől, ugord át ezt a részt. A saját érdekedben!

Az a férfi ugyanis a legjobb barátod és munkatársad volt Vlagyivosztokban. Nem te vagy a felelős a haláláért, öngyilkos lett. Arra azonban, hogy miért lett öngyilkos, csak nemrég jöttem rá:
Először is, ne gondold, hogy először vagy amnéziás. 89-től egész 2003 novemberéig képtelen voltál visszaemlékezni 88 szeptemberére. Később, a labirintusban pedig pár napra mindent elfelejtettél. (A felejtés igen gyakran hasznos dolog, főképp, ha nem vagy képes szembenézni a valósággal.)
Nyilván olvastad az életrajzodban, hogy 91-ig az állambiztonság, a KGB kötelékében szolgáltál. Vlagyivosztok, mint hazánk délkeleti kapuja komoly jelentőséggel bírt, úgy az egyes, mint a kettes főcsoportfőnökség szempontjából. Te ugyan a belső elhárításnál dolgoztál, azonban szakértelmed és szorgalmad elismeréseként (és akkori feleséged felső kapcsolatainak köszönhetően) mégis megkaptad az évtized legnagyobb japán hírszerzési fogását, Nuriyu Yamato ezredes ügyét.
Az ezredest eredetileg az egyik követségi alkalmazott szedte fel, aki egész addig nem is állt a szervezet alkalmazásában, azonban a kollégáknak gyorsan sikerült rábeszélniük, hogy mindenki úgy jár a legjobban, ha néha mesél nekünk titkos lovagjának szürke hétköznapjairól.
Miután a hölgy átesett egy alapozó képzésen, két nap alatt az ujja köré csavarta Nuriyut, és innentől fogva mindketten hálásan jelentettek nekünk. Az egyik tokiói megbízottunk gyakorlatilag kerítővé alakult, a legkülönbözőbb helyeken szervezte meg számukra a titkos légyottokat: liftaknák, utcai wc-k, áruházi próbafülkék alakultak át romantikus szerelmi fészkekké. A titkárnő olyan dolgokat tanult a férfiakról amit a legnagyobb kurtizánok is megirigyelnének, Nuriyu pedig végre megkapta azt, amit a hadseregtől soha: veszélyt, kalandot, szenvedélyt és hatalmat. Ugyanis saját szorgalma, motivációja és időnként némi technikai beavatkozás segítségével gyorsan mászott felfele a ranglétrán, s hamarosan kinyitotta számunkra a kincstárteterem kulcsát: betekintést nyerhetett az amerikai haditengerészet szervizdossziéiba. Egy titkos megállapodás keretében ugyanis Japán belement, hogy háború esetén egyes polgári kikötői amerikai hajókat fogadjanak, amennyiben az amerikai bázisok elpusztulnának. A jenkik az együttműködést és a japánok felkészítését azzal tudták le, hogy valaki egy top secretes borítékben átküldte a Csendes-óceánon szolgáló főbb hajótípusok technikai leírását…
Közel két éven át folyt az együttműködés, te is megfordultál párszor Tokióban, és felbecsülhetetlen értékű információkat szereztél. Az is tény, hogy közben azért mindannyian megszerettétek Yamatót és Olgát, így 88 végén úgy döntöttetek, nem vártok tovább és kihozzátok őket. Helyesen döntöttetek...
Olga egy menetrend szerint járattal tért haza, Yamato pedig kivette egyhetes nyári szabadságát, s pihenni ment az egy évvel korábban megszerzett hokkaidoi halászkunyhójába. Az akció tökéletes volt, s ha a taxis, aki a matrózzá avanzsált Yamatót a halászhajóhoz szállította, nem egy nyugdíjazott rendőr százados, minden simán megy. De a gyanakvó japán hírszerzés már két nappal távozása után kiadta a körözést. Tudtad, hogy baj van, és rögtön elindultatok az Asika felé. A japánok elhárítás azonban egy órával korábban érkezett. Yamato már látta a közelítő szénszállító uszályunkat, de látta a kaidzsó dzsieitai járőrhajóját is. Valószínűleg pánikba esett, és a vízbe ugrott. Nyilván nem bírta sokáig a 8 fokos vízben, de hála a nála levő adónak, a holttestét és vele az utolsó adag mikrofilmet sikerült megmented.
Te és a szőke kollégád Igor, azt hittétek, ezzel a dolog véget ért. Nuriyu Yamato halála szomorú ugyan, és bizonyára sok érdekeset lehetett volna még megtudni tőle, de a technikai információk kézben voltak, s így a küldetést itt le is lehetett volna zárni.
Ehhez képest Moszkva őrjöngött… Közölte, hogy azonnal hozassátok ki a testet a krematóriumból, és várjatok, míg odaküldenek egy specialistát. Nyilván nem értettétek, miről van szó, de tettétek a dolgotokat.
Két nap múlva egy különgéppel megérkezett Josif Ruzeckíj. A hivatalos verzió szerint az újoncokat ért sérelmeket jött kivizsgálni. Minden egyéb kérdés vagy kihallgatás nélkül magával vitt téged és Igort az Artyom fölötti hegyekbe, egy katonai lőtérre.
Hét kiskatona és egy tizedes várt titeket, s akárcsak neked, nekik sem volt fogalmuk arról, hogy mit keresnek itt. Különböző körletekből lettek összeszedve, legtöbben nem is látták egymást korábban. Ruzeckíj sem sietett megvilágítani a rejtélyt, sőt, hamarosan három fiút magához véve eltűnt a lőszerraktárban. Csak éjfél előtt tért vissza hozzátok, egyedül.
Ti viszont látogatókat kaptatok közben. Nyolc körül két mogorva veterán érkezett egy platós zillel, rajta egy két méteres lőszeres ládával, és közölték, hogy csak Ruzeckíjnek kötelesek engedelmeskedni.
A tizedes, miután látta, hogy ti is tanácstalanok vagytok, odahívott titeket a tüzükhöz. Beszélgettél velük. Biztosítottad őket, hogy bizonyára csak az újoncverésekkel kapcsolatban fogják kihallgatni őket, de a fiatalok továbbra is gyanakvóak maradtak. Az egyetlen közös pont az volt, hogy a hét újoncból hat szüleinek voltak ellenzéki kapcsolatai. Még ha nem is hitték el, te elmondtad, hogy a Párt másképp intézi a politikai ügyeket. Aztán megjött Ruzeckij.
Téged és Igort behívott a raktárba. Be kellett vennetek az általa adott tablettát, majd pedig minden kérdésére válaszolni Nuriyu Yamatoval kapcsolatban.
A maradék négy fiút egyesével hozta be Ruzeckij. A többiek már táncoltak. Szinte hajnalodott, mikor a halott tizedest és a ládát behozták a veteránok. Ruzeckíj kivetette Yamato testét, és a felrajzolt pentagram közepére vitette.
Az egész raktár úgy nézett ki, mint egy templom. Ruzeckíj egy krétajelekkel teleírt lőszeres ládán ült, akár egy oltáron. A fiúk összefogódzkodva táncoltak körülötte, de ahogy telt az idő, egyre beesettebb, egyre vénebb lett az arcuk. Az egész helyiséget koncentrikus körök övezték, benne számtalan furcsa jellel. A szemed sarkából néha lángolni látszott egyik-másik, de ha rákoncentráltál, csak matt kix-kraxok néztek vissza. Te és Igor az oltár és a bejárat közé felrajzolt vörös pentagram két csúcsán ültetek, és a középre helyezett Yamato oszladozó kezeit fogtátok. A két lábat a veteránok fogták. A tizedes átlőtt mellkassal ült egy széken, a bejárat előtt, az oltárral szemben.
A fiúk órákig táncoltak és kántáltak érthetetlen nyelven. Néha megbotlott egyikük, de a többiek felhúzták. Végül azonban teljesen zilálttá vált a mozgásuk és összeestek. Egyszerre, mindannyian. A testük, mint megannyi aszott múmia. Ruzeckíj a pentagram felső csúcsára ült, megfogta Yamato fejét, hadoválni kezdett. Érezted, hogy semmi másra nem bírsz gondolni, csak Yamatora. Szinte minden apró emlék eszedbe jutott. Úgy peregtek a képek, mint a filmkockák. Aztán a tizedes beszélni kezdett, japánul. Yamato hangján szólt, válaszolt Ruzeckíj kérdéseire. Alig értettél valamit belőle, és annak sem volt sok értelme. Helyekről és emberekről kérdezte, de alig volt köze a politikához vagy a hadászathoz.
Miután végzett, felállt, és átlépett a körön. Ti mind a négyen ülve maradtatok. Sem beszélni, sem mozdulni nem volt erőd, de láttad Igor arcát. Nem volt benne félelem, nem volt benne undor, csak végtelen fáradtság. Ruzeckíj hamarosan visszajött, bement a hátsó raktárba a töltetek közé, majd egy perc múltán kijött, és behúzta a fiúk testét. Kettesével. Aztán elköszönt.
Öt perc múlva azonban megint visszatért. Előbb Igort, majd téged hozott ki, és lerakott úgy harminc méterre a kijárattól, egy fenyő tövébe. Újabb tablettát kellett bevennetek, meg egy cigit. Köszönd Kozlov elvtársnak! Ezzel búcsúzott.
A hivatalos verzió szerint veteránok által bántalmazott újoncok vették be magukat egy artyomi lőszerraktárba. Közölték, hogy nem jönnek ki, míg meg nem hallgatják a követeléseiket. A hadsereg ugyan elküldte Josif Ruzeckíjt, a híres túsztárgyalót két helyi megbízottal, de még a tárgyalások alatt robbanás történt a lőszerraktárban. Csak két túlélő maradt, őket kórházban ápolják. Mind a belföldi, mind a kapitalista sajtó felfújta az esetet, felhívva a figyelmet a szovjet hadseregben uralkodó áldatlan állapotokra.

Ti pedig majd egy hónapig feküdtetek a haditengerészet kórházában.
Felépülésetek után fekete bárányok lettetek. Nyilván senki nem hitte el, hogy véletlen baleset történt - a KGB brutális eszközeit okolták az elkeseredett újoncok haláláért... Igor is, és te is érezted, hogy ez így nincs rendben, de teljes amnéziában szenvedtetek, ráadásul át is helyeztek mindkettőtöket. Ő talán rájött valamire, amire te akkor még nem, vagy csak elege lett mindenből, ki tudja. Egyik reggel felakasztva találtak rá az irodájában.
Neked pedig maradtak az álmok, a japánul beszélő Igorral.