Mikhail Brodskij gondolatai önmagáról

2003. április 30. szerda

Némán peregtek visszafelé a múlt képei szemeim előtt. Emberek mentek, aztán jöttek. Egy pillanatra homályos lett minden és hirtelen kitisztult a kép. Mikhail nem érezte meg jöttömet. Éppen akaratom szerint. A számítógép előtt görnyedt, és hevesen írt valamit. Időnként megállt, egy másik ablakra sandított a hatalmas monitoron, aztán gépelt tovább. Csendben leültem mögötte, és néztem, mit gépel.

" Egyértelmű, hogy bármely arkón fellegvárába is lépünk be, lényege megpróbál elhatalmasodni rajtunk. Ez történt Bíná palotájában Ivannal és velem is, és egy pillanatig sem kételkedek abban, hogy ez más arkónok közelében ugyanígy történne. Az arkónok eszmék, ideák megtestesülései, világunkat pedig eszmék és ideák alapján cselekvő emberek - vagy más lények - irányítják..."

Elmosolyodtam. Játékos mozdulattal átpöccintettem a kis gömböt a bal kezem mutatóujjára, közben lemondóan csóváltam a fejem. A fejlődés minden lépcsőjéhez vezet valamilyen út, amit bizony végig kell járni, és éppen a gép előtt ülve jártam az egyik ilyen utat. Azt az utat, aminek a végén rájövök, hogy felesleges volt amit eddig csináltam. Aztán megint, újra és újra. Egészen addig, amíg meg nem tanulom, mivel érdemes foglalkozni.
Nem emlékeztem, mennyi ostobaságot hordtam össze akkoriban, így figyelmemet újra az olvasásnak szenteltem.

"..., ezért nyilványvaló, hogy az arkónok, mint egy-egy eszme megnyilvánulásai, jelen vannak bizonyos szinten a világban. Ennek a dokumentumnak az a célja, hogy összegezzem magamnak, mely arkónok, hol tevékenykedhetnek, és milyen megnyilvánulásaik lehettek a múltban.

Keter: a vezetés, uralkodás, a hatalom gyakorlásának megszemélyesítője. Ahol befolyása van a világra, erős irányító hatalom vezet. Úgy gondolom, főleg egyeduralkodók által kormányzott országokban érdemes keresni jelenlétét.
A királyok, császárok, az arisztokrácia aranykorának rég vége. Ez okból talán Keter befolyása meggyengülhetett az elmúlt időben.

Hokhmá: a bölcsesség, a tapasztalat, a tudás fontosságát képviseli. Mindazon területeken, ahol a megélt kor a bölcsesség és a tudás mérőeszköze, ott nagy eséllyel ő terjesztette ki hatalmát. A mai időkben működő, effajta gondolkodású államról nincs tudomásom. Természetesen manapság is elhangzanak olyan mondatok, hogy "Én vagyok az idősebb, nyilván jobban tudom.", de ez nekem nem ér fel bizonyítékkal, arra nézve, hogy Hokhmá ma is erős hatást gyakorolna világunkra.

Bíná: ő a hagyományok, és az egész, egyén fölött gyakorolt hatalmának pártfogója. A családok, vérségi vagy hatalmi szálak összekötője. Ahol ő uralkodik, folyamatos versengés folyik a ranglétra feljebb lévő pozícióiért. A tradíciók képviselőjeként Bíná nem tűri az újításokat.
Tipikusan elképzelhető a kommunizmusban, és a bigott vallásokban egyaránt."

Ahogy olvastam, végig azon gondolkodtam, vajon ebből majd mit is akar kihozni akkori énem. Eszembe ötlött a kérdés: "Vajon tudatosan is tisztában van azzal, hogy erre aztán igazán nincs szükség, vagy csak a tudatalattijában pontos a kép?" Azonnal megválaszoltam. Ha tiszta lenne, nem írná most ezt. Nem baj. Néha kellenek a felesleges kitérők, ha olyan nagyok is. Nem emlékszem arra, amit ekkor írtam, de ez nem is ér meglepetésként. Már évtizedek óta csak azokat az információkat tartom meg emlékezetemben, amiknek hasznát is tudom venni. Akkor mindent tudni akartam - sajnos szó szerint. Majdnem húsz évembe telt, hogy rájöjjek, nem a teljes egész számít, csupán a lényege a mindenségnek - és ez közel sem ugyanazt jelenti.

"Heszed: a könyörület, az engedelmesség, a büszkeség, és a képmutatás tulajdonságának megtestesülése. Nem gondolom, hogy képes lenne államhatalom formájában megtestesülni. Inkább inkarnációkon - vagy hozzá hű szolgálókon - keresztül, példamutató és híres emberek személyében tevékenykedhet, akiknek csodájára járnak az emberek.
Talán Jézus, Ghandi, Ramana Maharishi és a hozzájuk hasonló nagy emberek hozzá kapcsolhatók. Ilyen emberek mindig vannak - sőt, szüksége van rájuk az embereknek -, tehát Heszed lényege utat találhat ma is világunkba.

Gevurá: a szigorú törvények hozója, és azok betartója. A törvénykezés területén tevékenykedhet, de talán még az alvilág szigorú szabályaihoz is köze lehet.
Hammurapi és Mózes törvényei és a hasonló szigorúságú elveket tőle származtatom.
Törvények mindig voltak és mindig is lesznek. Ha a többi arkónra nem is lehet ezt mondani, de Gevurá mindig itt volt, és mindig itt is lesz.

Tiferet: a pók a hálóban. Természete az áttekintés, a szálak ide-oda szövése. Ő az egyetlen olyan arkón, akinek a tevékenysége egyáltalán nem köthető fix pontokhoz. Egyszerűen mindenhol ott lehet, bármelyik oldalon. Talán ő Gevurá után az, aki mindig is volt és lesz.

Necáh: a versengés, a győzelem, a vesztes megalázásának megtestesülése. Ahol ő kifejti hatalmát, egyértelműen háborúk és csatározások robbannak ki.
Természetesen háborús, és belharcokkal szétdarabolt területekhez köthető. Meg merem kockáztatni, hogy világunk jelentős hadereje az ő kezében összpontosul, még ha nem is használja ki ezt egyszerre."

Mikhail, Mikhail, csóváltam a fejem. Tipikus példája voltál annak, aki azt hiszi, mindent meg tud enni, de fogalma sincs arról, hogy hátul, a konyhában még többször annyi étel van, mint amit eddig nemhogy megevett, de csak látott. Még jó, hogy időben észrevetted a hibáidat, és megváltoztál.
Mennyire kedves volt, ahogy leírtad, hogy mennyire erősnek képzelted magad, és most az ismeretek mennyire visszavettek ebből az érzésből. Kedves volt az is, hogy mindezek után ugyanazzal a magadat erősnek képzelő hévvel kezdtél el kutatni valami után, amire esélyed sem volt, hogy felfogd. Ördögi kör ez? Persze hogy az, ha az ember nem veszi észre, hogy újra önszántából lépett vissza ugyanabba a mókuskerékbe.
Mennyit kell még tanulnod, Mikhail! Derűs mosollyal olvastam tovább.

"Hod: a pompa, a ragyogás, a szépség, a hiúság a lényege. A szépség- és a szórakoztatóiparban látom a helyét. Divatdiktátorok, manökenek és a felső tízezer tagjai között mozoghatnak szolgái. Hogy mi célja lehet ezzel, nem teljesen érthető számomra, de idővel kiderítem.

Jeszod: az alapzat. A világ alapja.
* Nézz utána!

Málkúth: a fizikai világ. Sokan magával a Földdel - esetleg Földanyával - azonosítják, de a világunk nem csak egy bolygóból áll. Nem tudom, mennyire lehet hinni ezeknek a feltételezéseknek, habár be kell valljam, nekem sincs jobb teóriám Málkúth lényére."

Meguntam a saját ostobaságaim olvasgatását, így elhatározásra jutottam: jobban járok, ha keresek egy nyugodt helyet, és magamba merülök inkább. Azt hiszem, Tibet megfelelne mondjuk öt évvel később. Szervusz Mikhail. További jó hülyéskedést.

Andrej Burjatov íróasztala, Moszkva, 2003.03.24. 04:35

Kedves Razov professzor!

Továbbra sem gondolom, hogy ez az én állapotomon sokat segítene – az ön tanácstalanságán persze bizonyára enyhít – de Ivan barátom unszolására mégis elkezdem a naplóírást.
Sokat érdeklődött a Marija nevű nőről, akit álmomban kerestem. Nos, az az igazság, hogy az tényleg nem álom volt… Marija Fjodorovna valós személy. Bár nem volt szerencsém saját szememmel látni, biztos vagyok benne, hogy ugyanabból a fajtából származik, mint Faraday úr, vagy Kozlov barátunk, ördög nyugosztalja. Talán halhatatlan, talán nem, de az biztos, hogy komoly természetfeletti erőkkel rendelkezik, melyeknek feltehetően egy Binah nevű „dolog” a forrása. Ez a Binah pedig nem a család iránti vágyam jelképe. Nem. Az tőlem teljesen idegen (nem úgy, mint öntől). Binah ugyanis nem egyszerűen egy közösség – nem ez a lényege. Binah lényege a hierarchia, az egymásrautaltság, a függőség! Az, amire én nem vágyom, ám ön annál inkább! Sőt, mondok még valamit: ÖN nincs egyedül! Sokan gondolják hazánkban, hogy csupán egy nagyobb egész részeiként élhetnek teljes életet, az önálló gondolat – a vélemény – pedig bűn: az árulás jele. (Ön, aki oly sok évet áldozott hírneve és akadémiai karrierje építésére bizonyára megérti ezt. Tudja, be kell valljam, utánanéztem az utóbbi öt évben született cikkeinek, és izgalmas dolgot találtam: legalább négy különböző stílus jelei keveredtek bennük. Melyik az öné? Van önnek stílusa? Mégis, hova rejtette a bértollnokait???) No, de menjünk tovább! Hogy ön is értse, tekintsük Binah-t egyfajta korszellemnek (mint a felvilágosodást, vagy a kommunizmust), s tekintsük Marija Fjodorovnát e korszellem egyfajta megtestesülésének (mint Nagy Pétert, vagy Lenint). Ilyen értelemben Binah a feudalizmussal azonosítható, Marija Fjodorovna pedig az ő legújabb apostola. Ez azonban nem Rettegett Iván kora, mikor a szándék és cselekedet egy személyben testesül meg. Marija Fjodorovna láthatatlan – akár az akarat. A cselekvő pedig báb csupán. A hierarchia saját farkába harap: a nép szolgálja elnökét, az elnök pedig népe szolgája – ismerős? Minderre húzza rá a feudalizmusról általános iskolában tanultakat: merevség, intolerancia, sznobizmus, öntörvényűség, protekcionizmus... nos, megkapta hazánk haladási irányát?

Uram, itt nincs szükség elnökre!
Uram, itt nincs szükség Önre sem!
Ön nem a megoldás, hanem a probléma része!

De ha már ilyen sokat tett értem, engedje meg, hogy én is adjak egy tanácsot: Lépjen vissza! Nem hátra, hanem befelé! Tartsa meg az álcát, de odabent változzék egyéniséggé! És akkor megtanulhat úszni ebben az áradatban – megtanulhat felül maradni. Az életrajzát nézve Ön most épp a középpont felé igyekszik – mondjuk úgy a csúcs felé. De vigyázzon: ez ugyanis a saját farkába harapó kígyó: az örvény. Le fogja Önt húzni…

Jaj, és még valami, professzor úr! Ön tényleg azt hitte, hogy ezt elküldöm magának? Ennyire naiv???

Azért köszönöm az ötletet!

Kedves Anatol, Andrej, Alekszij, vagy bármilyen A. nevű: Gratulálok. Nem kis teljesítmény lehetett, hogy eljuss idáig! Remélem tudok majd neked segíteni!

Bármilyen egyéb nevű!
Fordulj meg.
Nézd szemben a falat.
Fejmagasságban.
Látod a lyukat?
Igen. Pontosan.

Az a kamera téged figyel, már vagy három perce. Az emberem úton van feléd. Életben maradhatsz, ha visszateszed a papírokat, és visszazárod a kazettát. MOST!
Szóval, kedves A!

Nyújtsd ki a bal karodat! A könyöködtől az ujjperceidig pár tucat különböző jelet látsz. Előrefelé haladva sorrendben azonosítsd őket az ABC betűivel. Ha kész vagy, kezdhetsz olvasni. Ami jelet nem tudsz beazonosítani, az nem hordoz jelentést. Jó szórakozást!

Nem tudom, mire emlékszel a múltadból és mire nem, de arra már nyilván rájöttél, hogy mi ketten ugyanazok vagyunk – már ha ilyenről egyáltalán lehet beszélni... Itt összegyűjtöttem számodra minden információt, amivel segíteni tudlak, hogy magamra találj:

A kék lapokon részletes leírást találsz arról, ki voltál 2003.03.24-ig. (A bőrödön ugyanezt olvashatnád, ha el tudnád olvasni. Azt is mondhatnám: ami nem fért oda, azt itt megtalálod.) A piros lapon egy listát találsz az aktuális kötelezettségeidről. Feltétlenül ellenőrizd, hogy használható-e még!

A sárga lapokon dátumkötött információkat - egyfajta naplót - olvashatsz. Ez alapján tán össze tudod rakni, mi is történt veled, és miért.

Az első rész (2003.03.24.)

Mint ezt már olvashattad a kék lapokon, 2002 decembere óta Oleg Deripaskának dolgozol, 3 másik fazonnal, akikkel a leírásban már megismerkedhettél. Deripaska minden lépésedről tudni akar és figyeltet. Jelenleg nincs olyan információm, ami miatt gyanakodnod kellene rá, de légy nagyon óvatos vele. Ha kér valamit teljesítsd s csak akkor nyergelj át, ha biztos vagy az erődben. Ne feledd: gyakorlatilag mindent tud rólad!

Ja, igen, és létezik egy másik napló is, amit a kémei számára elérhető helyen, a Buharin utcai gépen hagytál. (Ennek egyes részeit emilben megküldted a Razov profnak – rá a leírásban foglaltaknál nem érdemes több szót fecsérelni – tény viszont, hogy Deripaska őt használta, hogy egyáltalán elkezd a naplóírást.) Feltételezem, hogy megbízód nem elégszik meg a jelentéssekkel, és további információkra vadászik. Azt hiszem ő érte el, hogy a többiek is írni kezdjenek. Ivan és Mikhail legalábbis biztosan írnak. Szerezd meg az ő naplóikat is, teljesebb lesz a kép.

E három komával most a következő a helyzet:

Volja: úgy tűnik az első találkozásotokkor tőled kapott golyó falkavezérré tett a szemében, azért vigyáz: 1.) nacionalista és soviniszta hőzöngései közepette ön és közveszélyes. 2.) továbbra is hibbant, azaz képtelen értelmezni a világképébe besorolhatatlan dolgokat. 3.) változás, hogy az utóbbi egy-két alkalommal villámcsapásszerűen magához bír térni kritikus helyzetekben, erről viszont később nem tud. Ha ilyen állapotban van, mindig fedezd a hátad!!! – ki tudja, nem hasad-e tovább???

Ivan: Ahogy a leírásból kivehetted, zakkant a fazon, de ártalmatlan. Ha még szokásod vallásosakat hergelni, vigyázz: szentfazék lett. És valószínűleg drogos.

Mikhail könnyen befolyásolható, így nem bízhatsz meg benne sem száz százalékig, cserébe te magad is könnyen használhatod. Próbálj belőle minél több információt kiszedni (neki van némi irodalmi ismerete a természetfeletti világok terén). Ha netán nővel lenne, biztos lehetsz benne, hogy bábuként mozgatják.

Lancsandra apát az egyetlen, akiben bízhatsz, de ő felette áll az egész játéknak. Ne légy türelmetlen, semmit sem érsz el vele. Úgy általában nem érsz el semmit, ha nem ő nem akarja – és ahogy a leírásban már említettem: meditálj. Jót tesz. Talán ez az egyetlen, ami jót tesz.
A szomszédokkal nagyon vigyázz: mióta visszatértetek a kórházból, gyanakodnak. Lev Janszkijnek (nagornajai rendőrőrs) havonta fizesd az apanázst!!!

Moszkva, 2003.03.24.

Hacsak nem történt valami fontos esemény, a következő levélen a 03. 14-i dátumot találod – és így tovább, 21 naponta írok neked. Nyilván, az utolsó dátumtól már nem voltam ura a helyzetnek…

És… kedves ÉN: ne érezd magad elveszettnek! Csak nézz a testedre, és tudd, hogy korábban is megtörtént már veled! A labirintusban többet vesztettél el, mint az emlékeidet. De mégis visszatértél, mert minden, ami te vagy, a bőrödre lett írva. És te – akkor – el tudtad olvasni. Hát most itt folytatódsz…

Ivan Mihajlov naplója, Moszkva, 2003. március 10.

Szükségem van a számvetésre. Egy napló pont megfelel. Úgy, hogy senki sem találja, legalább papíron nem. A változó identitások és szerepek közt már alig emlékszem önmagamra, az emberre, aki voltam. Néha már a nevemet sem tudom, az alternatív személyiségeim összezavarodnak. Talán nem számít más, csak az, ami most van. A jelen, ami a múltamból áll össze. Itt van minden a bőrömbe vésve, aki tud olvasni a szimbólumokban, látja úgyis az egészet. Mégis, nem bízom már semmiben. Le akarom írni, hogy legalább én emlékezzek arra, ki voltam.
Odessza volt és meleg nyár. 34 éve. Megszülettem. Én, Mihail Alekszandrovics Jegorov. Apám hajóskapitány, anyám kurva. Nem szépítek. Anyám apám háza előtt hagyott, nem ismeretem, nem is baj. Apám se nevelt. Egy évben egy hónapot sem töltöttünk együtt. A többi a tengeren, én pedig a dajkára bízva. Aztán mégis jött egy asszony, és 7 éves koromban megszülte a húgomat, az egyetlen fontosat, Natasát. A vér összeköt, de a vér elválaszt. Már 12 éve éget és emészt a vérem. S ezen semmi sem segít.
Mindig menekültem. Először a banda, a nők – de inkább lányok – aztán Moszkva. Egyre keményebb tempó. Fiatalabb lányok, nagyobb fegyverek. Fekete autók. Egyre nagyobbak azok is. A főnök lánya és fia. Mindketten. A lány most kétgyermekes özvegyem. A fiú legdrágább halottam. Előttem esett darabokra, szó szerint. A vérében fürödtem, hogy én megússzam. Aztán menekülés Németországba, az őrület peremén, a családtól távol. Nem tudhatták, hogy élek. Végül szerencsére a zsernyákok kaptak el, valami nemzetközi csoport. Vissza Moszkvába. Köptem a fejesekről, s így lettem Ivan.
Menekültem tovább. Egyedül éltem. A vallásba menekültem, önostorozásba. Itt találtam meg magam. Az alapokat, ami nem változik. Tisztán és fényesen. Szükségem volt valamire, ami maradandó. Akit szerettem, elvesztettem. Halottak ők is, vagy számukra vagyok halott. Nem kell senki. Jobb lesz így. Nem tudom visszaadni, amit elvettem. Legalább nem veszek többet. Itt állok most. Megint újra kell kezdeni, megint menekülök. Megint egyedül vagyok.

Mikhail Brodskij naplója - Moszkva

2003. január 20. Csütörtök, 23:12

Ma elkezdek vezetni egy naplót. Hirtelen jött ötlet volt, jelenleg nem is tudom, mit akarok vele. Talán segít összerakni a dolgokat. Kozlov, a Labirintus végigjárása és az Úrnő kiszabadítása után valami történt velem belül. Ez részben az a tavalyi három hónap, részben Deripaska hatása, de elsősorban a kíváncsiságomé.
Minden, amit eddig átéltem, csak most kezd igazán leülepedni bennem. Az a helyzet, hogy eddig erősebbnek hittem magam. Azt hittem, tudok valamit, ami lényeges. Ami előrevisz. Ami segít abban, hogy megértsek valami nagyobbat, ami nem látszik mindenki számára.
Tévedtem. Minden, amit tudtam, csak újabb kérdések előszobája volt. Minden, amit eddig lényeges információnak hittem, gyermekjátékká zsugorodott az új dolgok láttán. Rengeteget tanulok azóta. Új rituálékat gyakoroltam be. Belevetettem magam az Álmok Tanába, de még ezek a tanulmányok is csak újabb kérdéseket vetettek fel az előzőek megválaszolásával.
Hol lesz vége ennek? Lesz olyan pillanat, amikor nem újabb kérdések jönnek, hanem a végleges válasz? Van egyáltalán olyan, vagy ez egy ördögi kör csupán, amiből nincs menekvés?
Egy biztos: tanulnom kell. Mindent tudnom kell, amit csak lehet.
Mindent.

2003. március 2. Szombat, 00:34

Két perce fejeztem be azt a nyavalyás programot, ami numerológiai alapszámításokat tud elvégzi nekem. Csütörtök óta írtam, és egy szemhunyásnyit sem aludtam. Öt perce ígértem meg magamnak, hogy nem fogok tükörbe nézni legalább két napig. Harmincnyolc órája, és tizennégy perce vagyok ébren, és annyira begolyóztam a sok egyenlettől, mértani számítástól, függvénygenerálástól és még az Isten tudja mitől, hogy mindenben a számokat keresem.
A fürdő tizenöt lépésre van a számítógépemtől. Talán egyszer ez még hasznos információ lesz. Most pedig megszámolom, milyen messze van az ágyam.

Moszkva, 2002, prológus

Moszkva, 2002 október, Lefortovo

Undorító, nyálkás, hideg októberi idő. A lefortovói halálalagútban, ahogy sokan nevezik, újabb baleset történik, a moszkvai Nagyszínház vendégeit csecsen terroristák ejtik túszul, és az alagúttól nem messze lévő ex-KGB börtönből valahogy kiszabadul Vaszilij Tepov. Sokat nem tudni róla, akadozó, zavaros beszédű, savószín szemű alak, szinte tapintható a belőle sugárzó rémület, kétségbeesés és az őrület. Valamiért valakiknek fontos. Néhány napon belül többen kezdenek rá vadászni, érdeklődni, miközben a színházban egy gáztámadás, és az azt követő kommandós rajtaütés során meghal szinte az összes terrorista és rengeteg túsz is.

Volja Rokotkin: pitiáner maffiózó, dagadt, hirtelen haragú, keményfejű, védelmi pénzek szedésével foglalkozik. Élete nagy pillanata volt, amikor egy rajtaütés során Kalasnyikovot kapott a kezébe, sőt, lőhetett vele (bár csak a levegőbe). A speed-en és az újabb szolizott, szőke diszkós picsa meghúzásán kívül nem sok minden motiválja. A sok misztikus baromságot, metafizikát (he?), és minden gyanús ocsmányságot, ami beszennyezné Oroszország Anyácskát, kizár az életéből (vagy megrugdalja).

Andrej Burjatov: ex-KGB ügynök, paranoid, magánakvaló ember. Magánnyomozó irodát vezet, néha felhasználva régi ismeretségeit, képességeit. Rosszul alszik, van amikor inkább ébren marad egész éjjel. Azt inkább letuszkolja a tudatalattija mélyére, hogy miről szólnak azok a rohadt álmok, de egyszer valahol, valamit nagyon elszúrt. Cinikus, gyanakvó, és érzékeny. Néha érez dolgokat, látja egy pillanatig azt, amit más észre se venne soha.

Mihail Brodszkij: zsidó származású kabbalista. Vlagyivosztokból menekült Moszkváig valaki vagy valami (saját maga?) elől. Egészen megnyerő személyiség, néha jobban boldogul hajléktalanként és koldusként Moszkvában, mint akinek pénze van. Állandóan számol, mindenhol, mindig. Hülye ábrákat rajzol a falra, az asztalra, egy lepusztult gyárban a betonra. Kockás füzetet lop, meg matematikakönyvet. Nem mintha nem tudna egyébként fejben megoldani akármilyen differenciálegyenletet, vagy rábeszélni a pénztárost, hogy most az egyszer hadd vigye el ingyen.

Aztán Tepov eltűnik, majd megjelenik, majd megint eltűnik, furcsa dolgok és emberek tűnnek fel egy metróalagútban, egy lepattant szállodában, a Moszkvából kifelé vezető egyik sztrádán. Visszatér valahonnan Stanislaw Kozlov, a lefortovói börtön egykori igazgatója, előkerül egy csomag tarotkártya, menekülni próbál egy terhes nő, aki kissé máshogy látja a világot, mint a többiek, és egy pincében, láncok között átkozódik az Úrnő. Kezd kibontakozni egy 100 évvel ezelőtt kezdődött történet, és megjelenik a 4. eddig hiányzó lélek (szereplő/báb?).

Ivan Mihajlov: Küzd. Megfogadta, hogy kimászi a szarból, amit magának csinált. Kokainfüggő, szikár, megkeseredett egykori strici, maffiózó. Becsületes próbál lenni, templomba jár, mindent elvisel összeszorított foggal, akárhová is veti a sors. Olyan dolgok miatt bűnhődik, amiknek ő is csak áldozata volt. Szereti a húgát, imádja. Szerelmes belé. Küzd.

A bábszínház 4 szereplője furcsa, iszonyatos, undorító helyekre kerül. Először egy temetőbe, a halottak közé, ahol -20 fokban húskampókon lógnak az emberek mint a csirkék, majd a lefortovói börtönbe, ahol nem egészen úgy mennek a dolgok, ahogy azt az ember szeretné elképzelni, és megint Kozlov vette át az irányítást. Rátalálnak Moszkva egyik eldugott szigetére, ahol Andrej áldozatot hoz és szolgálni fogja az őrülteket. Itt kerülnek rájuk a később sokat emlegetett tetoválások is.

Az Elfeledett Városba, a Labirintusba, egy rovaroktól hemzsegő álomvilágba kerülnek, félvakon tapogatózva, egyre inkább összezavarodva, egy halott, de mégis élő embriót cipelve magukkal, akit valakinek a világra kell hozni.

Végül megszületik a leány, egy Moszkva szerte híres transzvesztita és egy lakkbőrbe öltözött külföldi segítségével. Rajzolni kezd, majd visszaküldi a pokolba Kozlovot és útjára engedi a Úrnőt.

Volja, Andrej, Mihail és Ivan új patrónust szerez Oleg Deripaska személyében. Deripaska gazdag, végtelenül gazdag, és tudni akarja mi történik valójában. Mi történik a színfalak mögött.