2009. június 27., szombat

A szeretett nő halála

Vlagyivosztok, 1998. május 5. kedd

Kiléptem a templomból, és a főtemplom felé vettem az irányt. Előírás szerinti fekete talárt és sarut viseltem, hátam mögött vörös palást lebegett, rajta a kitaszítottak jelével. Háromszor fürödtem le hideg vízzel, szigorúan természetes anyagokat tartalmazó tisztálkodószerekkel. Testemet illatos olajjal kentem be, hajamat gondosan hátrafésültem, arcomat simára borotváltam. Szemeim alatt sötét karikák éktelenkedtek, mert nem aludtam három napja, és szigorúan csak vizet ittam. Teljesen megtisztulva léphettem be a szent főtemplomba.
A Tanács már várt rám. Tízen álltak a kör peremén, a rendfőnök pedig az oltár előtt készült elő a szertartáshoz. Éppen vörös szinű palástját terítette a vállára, amin különböző, egybefonódó geometriai minták voltak. Nem tudtam, hogy optikai csalódás miatt, vagy más okokból látom mindig kicsit másnak a formák egészét. A szentély díszítése kissé megváltozott. A sárga és zöld selyem falvédőket feketére és vörösre cserélték. A beléjük szőtt jelek sem ugyanolyanok voltak. Sokkal agresszívebb, sokkal aktívabb szimbólumokat használtak, mint eddig. Megszédültem a templomban feszülő mágikus erőktől. Nem tapasztaltam még hasonlót.
Gregor Ivanov
, a Rend feje megfordult, s rám nézett. Olyan kemény volt a tekintete, amilyen még soha.
- Mikhail Brodskij.
Előírás szerint meghajoltam. Először letérdeltem, s a földhöz érintettem a homlokom, aztán felálltam, s meghajoltam a rendfőnök, majd a Tanács felé.
- Visszaéltél a Rendben szerzett hatalmaddal. Gyilkossági kísérleted megbocsáthatatlan bűn a Rend szemében.
- És szeretteink védelme? - kérdeztem vissza indulatosan. Gregor szeme megvillant, de nyugodt hangon válaszolt.
- Mondd, Mikhail. Melyik szerettedet kívántad ezzel megmenteni?
- Másokét, attól az őrülttől!
- Senki sem kérte tőled ezt a szent bosszút.
Amikor a 'szent' szót kimondta, szinte tapintani lehetett a megvetést a levegőben. Kezdtem dühös lenni.
- Nem látta egyikőtök sem azt, amit én aznap! Senkinek nem kivánom azt a látványt!
- Mégis, Mikhail. Mondd, mit láttál? - kérdezte Gregor. Lehunytam a szemem, de ez nem mentett meg az előbuggyanó emlékektől.
Gyere kislány, játszunk egyet. Térdelj le ide.

Tátsd ki a szád, gyerünk.
Rohadt kurva! Nem mondtam, hogy harapj is! Ha így állunk, rendben.
Fogak nélkül nem fogsz harapdálni.

Mély levegőt vettem, és kinyitottam a szemem.
- Egy szertartáshoz használták fel őt - kezdtem. - Egyszeri alkalomra szentelt templom volt. Mire megnézhettem a helyszínt, a rendőrök már feltakarítottak, csak néhány vérfolt látszott.
- Feltételezem, nem ezt a látványt emlegetted.
- Nem. Alig voltam ott egy-két perce, amikor hangot hallottam: női sikoly és egy férfi dörmögése. Aztán halványan derengeni kezdett Nadja alakja, amint meztelenül, négykézláb hátrál egy tagbaszakadt, feketébe öltözött alak elől - folytattam.
Istenem, az az iszonyatos félelem, ami a szemében tükröződött! Soha nem láttam ilyennek. Minden izma reszketett, a bőre falfehérre váltott, és a szeme...mintha már nem azt látná, amit megszokott. Mintha valami sokkal rosszabbat látna, mint ami valójában történik vele.

- Rubanovból akkor csak az ujjai végén lévő karomgyűrűket láttam, és az alkarnyi merevedését, ami a kabátja réséből ágaskodott.
Abbahagytam. Képtelen voltam folytatni, amint bevillant, ahogy a falhoz préseli Nadja fejét, kihúzza az összes fogát valami fogóval aztán tövig eltünteti a szájában a farkát. Igyekeztem szabadulni a látványtól, de egyre csak peregtek előttem a képek: amikor Nadja már félájult volt az oxigénhiánytól, a földre fektette őt, és szétfeszítve a lábait, belé hatolt véres nemi szervével. Kéjes hörgései még őszintébbek lettek Nadja nyüszítésétől. Az az állat nem elégedett meg a menyasszonyom méreteivel, addig erőltette, amíg szinte teljesen eltűnt benne. Egyre hevesebben döfködött, míg fel nem jutott a csúcsra. Aztán még egyszer, és még egyszer, és még egyszer, szűnni nem akaró merevedéssel. Amikor megunta ezt, hasára forditotta Nadját. Felfordult a gyomrom, ahogy láttam kiömleni belőle azt az irtózatos mennyiségű csomós, gőzölgő, véres ondót.
- Aztán megerőszakolta. Órákon keresztül.
Unalmas már ez a lyuk is.
Csinálok neked egy újat.
Ide jó is lesz.
Ez az. Sikíts csak.

Nyeltem egy nagyot.
- Közben szimbólumokat vésett a bőrébe. Egyiket sem láttam még azelőtt - mondtam. Hirtelen bevillant, amikor megláttam a csizmáját. Éppen Nadja fölött térdelt, miközben egyre beljebb és beljebb préselte himtagját a végbelébe. Azt a krokodilbőr csizmát már láttam valahol, ugyanazzal a gyémántberakásos, kígyómintás aranysarkantyúval.
Alexej Rubanov?
Ő nem ekkora termetű.

Nagyon régen láttad. Változhatott ennyit.

Igaz. Megtalállak Rubanov!

- A csizmáját később láttam, és egy az egyben Rubanové volt - mondtam hirtelen.
- Jó. Folytatsd - biztatott.
- Órákkal később Rubanov végzett a szexuális játékaival és belekezdett a rituálé előkészitésébe - folytattam. Nem voltam biztos benne, hogy sikerül végigmondanom. Már most is sírás szorította a torkomat. - Beadott valami injekciót Nadjának, aztán elővett egy fűrészt...és...és...Nem tudom folytatni. Képtelen vagyok rá.
Forró könnyek folytak végig az arcomon. Gregor megszoritotta a vállamat.
- Azért csak próbáld meg - bátorított. Szédültem, ahogy küzdöttem az emlékeimmel. Nem akartam felidézni őket. Nem akartam így látni Nadját. Meg akartam őrizni magamban olyannak, amilyen akkor volt, mikor elbúcsúztunk egymástól, és teljesen el akartam felejteni mindent, amit odalent láttam abban a szobában. Hiába küzdöttem. Az emlékeim egyre csak ostromoltak.
Vissza fogod még sírni az előző pár órát, hidd el nekem.

Azon leszek, hogy ne halj bele. Nyugi, ebben jó vagyok.
Nadja sikolya, ahogy a fűrész a csontjába mar. Rubanov elégedett kuncogása. Csont reccsenése. Sistergés, égett hús szaga. Aztán a következő lábszár. Sikoly, zokogás. A két combcsontot a két alkar követi, végül a felkar kerül sorra. Nadja végig eszméleténél marad. Rubanov türelmesen végigvárja azt az időszakot, amikor könnyen elájulhat.
Miért bírtad olyan sokáig, Nadja? Miért? Miért...

Zokogva a földre rogytam. Annyira rázott a sírás, hogy levegőt is alig kaptam.
- Lass...san feldara...bol...ta őt.
- Elég lesz - mondta Gregor.
Már késő volt. Valami elkezdődött bennem. Eltávolodtam a világtól, valahova mélyen magamba süllyedtem. Elvesztettem hétköznapi érzékelésemet, és újra peregni kezdett előttem ami ezután következett, mintha megint ott lennék. Minden részlet kiélesedett, olyannyira, hogy úgy tűnt, tényleg ott vagyok, gondolataim mégsem kalandoztak addig, hogy esetleg csináljak is valamit.
Nadjának már csak a torzója feküdt a földön. Lábait és karjait pedáns módon elrendezve mellé rakták. Alvadt vér borította majdnem az egész testét, bőre teljesen szétszabdalva. Csak a néha-néha felhangzó nyöszörgésből lehetett tudni, hogy él még. Rubanov mellette guggolt, kezében a fűrésszel.
Ügyes kislány voltál, Nadja. Nagyon ügyes. Kár, hogy mostmár nem leszel sokáig itt.

Ekkor meglepődtem, hiszen Nadja megszólalt. Olyan hangja volt, hogy soha nem ismertem volna fel, de ő beszélt.
Mikhail...
Nem rám nézett, hanem Rubanovra. Furcsa.
Hülyeség, Mikhail! Nyilván hallucinál a fájdalomtól.

Tudom, hogy te vagy az.
Üdvözlöm Golabot.
Rubanov csak ennyit válaszolt, aztán Nadja mellei alá tette a fűrészt és eminens asztalos módjára munkához látott. Hamarosan ömlött a vér Nadja szájából, aztán rövid szürcsögés után nem hagyta el több hang a torkát.
Én teljesen kívülállóként szemléltem az egészet, amíg szépen levágta a fejét is, és arányosan elrendezte a darabokat a templom varázskörében. A beleket kihúzta, és bonyolult alakzatokat formált belőlük. A májat öt egyforma darabra vágta, és a pentagramma öt sarkára tette. A középen kifolyt maradék vért egészen a belső kör pereméig maszatolta. Aztán felállt és megfordult. Pontosan felém.
Egyenesen a szemembe nézett, én pedig teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy lát engem. Érdeklődve néztem, amikor eljutott a tudatomig, mit mondott Nadjának. "Üdvözlöm Golabot." Ezzel együtt belém hasított egy érzés, ami nem engedett. Erősen megragadott és rántott magával, vissza koszos odújába: a velem szemben álló alakhoz rémisztően sok közöm van. Fogalmam sem volt semmiről ezentúl, de ez olyan élesen rajzolódott ki előttem, hogy legszívesebben sikítottam volna.
Amikor megszólalt, nem a szájával tette. Szavai a fejemben visszhangzottak.
Testvér.
Hátborzongató volt, ahogy félrebillentette a fejét. Valamiért olyan plusz jelentést adott a mondandójának, hogy az összes szőr felállt a hátamon. Még találkozunk.
Hirtelen a főszentélyben találtam magam a földön fekve. A tüdőm oxigénért kiáltott. Mély levegőt vettem, és végre kiszakadt belőlem az a sikoly. Már azt sem tudtam miért, de egyszerűen kellett. Úgy éreztem, anélkül itt és most megbolondulok.


Tibet, Kham tartománya

Buddhista kolostor


A templom belső körében egy ijesztően vékony férfi ült meditációs tartásban. Egyetlen fényforrás szolgált némi világossággal: egy kis fénygömb, ami a férfi feje felet lebegett néhány méterrel. Hosszabb szemlélődés után úgy tetszett, az alak bőre papirvékonyságú és átlátszó a teste. Valóban látni lehetett rajta keresztül az oltárt, ami előtt elhelyezkedett. Arca feszült koncentrációról árulkodott. Egész arcáról patakzott az izzadtság. Folyamatos, halk mormolás hallatszott felőle.

Domium, colane indetrum Mikhail Brodskij.
Triemel tam sigul sontrem Serinus.
Arcizmai időnként keményen megrándultak, ritkábban öklendezni kezdett. Már órák óta ezt csinálta megállás nélkül, és úgy tűnt, még elég sokáig eltart. Újabb misztikus szavakat mormolt el az orra alatt, mire arckifejezése lágyulni kezdett, aztán hirtelen felpattantak a szemei.
- Ejnye-ejnye, hogy nem hagyod az embert dolgozni - csóválta a fejét mosolyogva, mintha csak egy pajkos gyermeket dorgálna az üres templomban. - A tiéd lett az utolsó szó, Liahkim de én értem el azt, amit akartam.
Halk kuncogással kísérve felállt, és mellmagasságba emelte a kezét, ujjakkal felfelé. A kis fénylő gömb lassan a mutatóujjára lebegett.
- Jobb lesz így neked, Mikhail. Nem szabad még megtudnod, hogy mit láttál valójában - mondta a levegőbe, aztán kifakult a templomból.

2009. június 17., szerda

E-mail egy ismeretlen címről

Üdv nektek!

Azért írok, hogy elrontsam az örömötök: nem hagylak titeket békén attól, hogy elmentem. Az csak azért volt, hogy használhatóbb segítség legyek számotokra.
Ezt a levelet mindannyian megkaptátok. A végén mindenki talál névre szóló üzenetet. Nyugi, Andrej. Azt csak a gazdája látja.
A legutóbbi beszélgetésünkből úgy tűnt számomra, hogy mindhármótokat érdekel, mi folyik a világban. Azt viszont nem tudjátok, hogy ahhoz, hogy ezt megértsétek, el kell szakadni a normálisnak beállított teljesen kiegyensúlyozott állapottól. Némi segítséget szeretnék nektek nyújtani az induláshoz. Az elszakadást kétféleképpen tehetitek meg. Vagy a bennetek rejlő sötétséget engeditek egyre jobban a felszínre, vagy a fényt. Előbbinek megvan a hátránya, hogy hamarabb őrültök bele, mintsem megértsetek bármit is. A fény útja erősebbé tesz a sokkoló dolgokkal szemben.

Ivan

Utánanéztem valakinek, aki segíthet neked elindulni. Több ismerősöm szerint megbízható. Ruszlam Boronov atya a neve, a moszkvai Szent Nikolaj templom papja. Ez egy kis templom egy külső kerületben. Boronov atya nem egy befolyásos ember, elég visszavonultan él. Főleg kabbalával, tarottal és aszkézissel foglalkozik, de szerintem a mágia sem idegen tőle. Ő már jóval fentebb jár a fény útján, mint én. Jó mesternek tartják, ő talán képes lesz kíméletesen felnyitni a szemed olyan dolgokra, amiket nehezen fogadsz be. Ha felkeresed, hivatkozz Igor Deszlavra. Ha őszinte leszel vele, készségesen segít majd neked.
Ja, egy javaslat. Ne próbálj meg hazudni neki.

Volja

Veled főleg a racionális gondolkodás a probléma. Amíg így fogod fel a körülötted lévő világot, addig nem juthatsz sokáig. Keress fel egy orvost, aki tud segíteni abban, hogy nyitottabb legyél megmagyarázhatatlan dolgokra.
Valahol talán te is tudod, hogy a csecsen selyemhernyóknak semmi köze a csecsenekhez, és a japán-csecsen összeesküvés is egy hatalmas nagy baromság. Metropolisz nem egy kollektív hallucináció, és a Pokol sem a képzelet szüleménye. Mindkettő valóság.
Fogadd meg a tanácsom, és menj el pszichológushoz. Amíg racionalista hozzáállással szemléled a világot, semmi esélyed arra, hogy egyről a kettőre juss.

Andrej

Te most egy iszonyatos kihívás előtt állsz. Az őrültek között iszonyatosan nehéz lesz megtartanod magad - mert tudom, hogy azon vagy, hogy ne csússz mélyre. Szétnéztem, de nem találtam senkit, aki úgy mélyült volna el az Őrület tanában, hogy ne zakkant volna meg, de nem találtam, kivéve egyet: saját magamat. A baj ezzel csak az, hogy én még eléggé gyerekcipőben járok ezen a téren. Nem vagyok biztos benne, hogy sok mindenben hasznodra tudok lenni, de megpróbálok legalább annyit átadni neked, hogy hogyan gyakorold úgy a formulákat, hogy közben nem lefelé ívelj. Remélem, sikerül érthetően fogalmaznom.
Ne keress csatolmányt. Nem ilyen formában fogom eljuttatni hozzád.
U.i: idén leszek 30 éves.

Két nappal később Andrej egy értékmegőrző kulcsot talál a postaládájában. A széf száma 30.

2009. június 16., kedd

Ivan Mihajlov naplója, Moszkva 2003. március

Egyedül voltam, és újra akartam kezdeni, de megtaláltak. Megint megtaláltak. Mindig így van, nem menekülhetek el, dolgom van. Egyre inkább érzem. Az, hogy nem nyírtak ki, pedig száz esély volt, azt jelenti, dolgom van. Lassan megértem azt is, mi ez a feladat.Megtaláltak, és kaptam egy esélyt. Ugyanúgy mészáros maradtam, de ez már nem tarthat sokáig. Lassan megértem, ami körülöttem történik. Sokat tanultam tőlük, akik megtaláltak, a paranoid ex-ügynöktől, a kabbalista zsidó misztikustól és talán még a cuccozós baromtól is (ha mást nem, azt, hogy néha be kell fogni a pofám).
Lassan ez az egész rettenetes színjáték is értelmet nyer. Pedig olyan, mintha a porondon lennék, mint egy kicseszett bohóc. Ők pedig, a kártyák lapjairól, sötét zsöllyék mélyéről egyre csak bámulnak. Folyik a nyáluk. Nem jobbak a csúszómászó szolgáknál. Mind a hatalmat és a tudást szomjazza és éhezi, mint más a kenyeret meg a vodkát. Az én utam nem ez. Az Isten fénye vezet, bármilyen sötét és mocsok vesz körül. Én majd adni akarok, ha lesz mit adni.
Egyelőre még véres úton kúszok-mászok én is, most éppen nem egyedül. Kutakodtunk a hárommal, és kiderültek dolgok. Valaki elhozta a poklot a földre, hatalomvágyából végtelen dögkút nyílt Moszkva mellett. Ott lehetettem, amikor „nagyobb erők” felszámolták a dögkutat. Egy tiszta ember tette. Különös. Közben jártam odalenn, a holtak között és máshol is. Volt egy pont, amikor lefoszlott rólam minden emberi. De a múltamat a bőrömre írták, akik megvédtek a pusztulástól. Már nem veszíthetem el.
Jobb is emlékezni. Tudni például, hogy ki vett a szárnyai alá. Mindig jó zsoldos voltam, nála sem fogok kudarcot vallani. Már van célom. Túl akarok élni addig, amíg megvalósíthatom. Nehéz lesz. Ha más nem is marad, ha semmi sem segít, az álmok azért még ott lesznek nekem.

2009. június 13., szombat

Emlékek emléke

Andrej Burjatov titkos széfje az Enthuziastov shosse-n

Kedves A!

A következő részt csak akkor olvasd el, ha olyan álmok gyötörnek, melyek főszereplője egy alacsony, szőke, kék szemű, halott férfi, aki japánul beszél. Ha nem szenvedsz ilyentől, ugord át ezt a részt. A saját érdekedben!

Az a férfi ugyanis a legjobb barátod és munkatársad volt Vlagyivosztokban. Nem te vagy a felelős a haláláért, öngyilkos lett. Arra azonban, hogy miért lett öngyilkos, csak nemrég jöttem rá:
Először is, ne gondold, hogy először vagy amnéziás. 89-től egész 2003 novemberéig képtelen voltál visszaemlékezni 88 szeptemberére. Később, a labirintusban pedig pár napra mindent elfelejtettél. (A felejtés igen gyakran hasznos dolog, főképp, ha nem vagy képes szembenézni a valósággal.)
Nyilván olvastad az életrajzodban, hogy 91-ig az állambiztonság, a KGB kötelékében szolgáltál. Vlagyivosztok, mint hazánk délkeleti kapuja komoly jelentőséggel bírt, úgy az egyes, mint a kettes főcsoportfőnökség szempontjából. Te ugyan a belső elhárításnál dolgoztál, azonban szakértelmed és szorgalmad elismeréseként (és akkori feleséged felső kapcsolatainak köszönhetően) mégis megkaptad az évtized legnagyobb japán hírszerzési fogását, Nuriyu Yamato ezredes ügyét.
Az ezredest eredetileg az egyik követségi alkalmazott szedte fel, aki egész addig nem is állt a szervezet alkalmazásában, azonban a kollégáknak gyorsan sikerült rábeszélniük, hogy mindenki úgy jár a legjobban, ha néha mesél nekünk titkos lovagjának szürke hétköznapjairól.
Miután a hölgy átesett egy alapozó képzésen, két nap alatt az ujja köré csavarta Nuriyut, és innentől fogva mindketten hálásan jelentettek nekünk. Az egyik tokiói megbízottunk gyakorlatilag kerítővé alakult, a legkülönbözőbb helyeken szervezte meg számukra a titkos légyottokat: liftaknák, utcai wc-k, áruházi próbafülkék alakultak át romantikus szerelmi fészkekké. A titkárnő olyan dolgokat tanult a férfiakról amit a legnagyobb kurtizánok is megirigyelnének, Nuriyu pedig végre megkapta azt, amit a hadseregtől soha: veszélyt, kalandot, szenvedélyt és hatalmat. Ugyanis saját szorgalma, motivációja és időnként némi technikai beavatkozás segítségével gyorsan mászott felfele a ranglétrán, s hamarosan kinyitotta számunkra a kincstárteterem kulcsát: betekintést nyerhetett az amerikai haditengerészet szervizdossziéiba. Egy titkos megállapodás keretében ugyanis Japán belement, hogy háború esetén egyes polgári kikötői amerikai hajókat fogadjanak, amennyiben az amerikai bázisok elpusztulnának. A jenkik az együttműködést és a japánok felkészítését azzal tudták le, hogy valaki egy top secretes borítékben átküldte a Csendes-óceánon szolgáló főbb hajótípusok technikai leírását…
Közel két éven át folyt az együttműködés, te is megfordultál párszor Tokióban, és felbecsülhetetlen értékű információkat szereztél. Az is tény, hogy közben azért mindannyian megszerettétek Yamatót és Olgát, így 88 végén úgy döntöttetek, nem vártok tovább és kihozzátok őket. Helyesen döntöttetek...
Olga egy menetrend szerint járattal tért haza, Yamato pedig kivette egyhetes nyári szabadságát, s pihenni ment az egy évvel korábban megszerzett hokkaidoi halászkunyhójába. Az akció tökéletes volt, s ha a taxis, aki a matrózzá avanzsált Yamatót a halászhajóhoz szállította, nem egy nyugdíjazott rendőr százados, minden simán megy. De a gyanakvó japán hírszerzés már két nappal távozása után kiadta a körözést. Tudtad, hogy baj van, és rögtön elindultatok az Asika felé. A japánok elhárítás azonban egy órával korábban érkezett. Yamato már látta a közelítő szénszállító uszályunkat, de látta a kaidzsó dzsieitai járőrhajóját is. Valószínűleg pánikba esett, és a vízbe ugrott. Nyilván nem bírta sokáig a 8 fokos vízben, de hála a nála levő adónak, a holttestét és vele az utolsó adag mikrofilmet sikerült megmented.
Te és a szőke kollégád Igor, azt hittétek, ezzel a dolog véget ért. Nuriyu Yamato halála szomorú ugyan, és bizonyára sok érdekeset lehetett volna még megtudni tőle, de a technikai információk kézben voltak, s így a küldetést itt le is lehetett volna zárni.
Ehhez képest Moszkva őrjöngött… Közölte, hogy azonnal hozassátok ki a testet a krematóriumból, és várjatok, míg odaküldenek egy specialistát. Nyilván nem értettétek, miről van szó, de tettétek a dolgotokat.
Két nap múlva egy különgéppel megérkezett Josif Ruzeckíj. A hivatalos verzió szerint az újoncokat ért sérelmeket jött kivizsgálni. Minden egyéb kérdés vagy kihallgatás nélkül magával vitt téged és Igort az Artyom fölötti hegyekbe, egy katonai lőtérre.
Hét kiskatona és egy tizedes várt titeket, s akárcsak neked, nekik sem volt fogalmuk arról, hogy mit keresnek itt. Különböző körletekből lettek összeszedve, legtöbben nem is látták egymást korábban. Ruzeckíj sem sietett megvilágítani a rejtélyt, sőt, hamarosan három fiút magához véve eltűnt a lőszerraktárban. Csak éjfél előtt tért vissza hozzátok, egyedül.
Ti viszont látogatókat kaptatok közben. Nyolc körül két mogorva veterán érkezett egy platós zillel, rajta egy két méteres lőszeres ládával, és közölték, hogy csak Ruzeckíjnek kötelesek engedelmeskedni.
A tizedes, miután látta, hogy ti is tanácstalanok vagytok, odahívott titeket a tüzükhöz. Beszélgettél velük. Biztosítottad őket, hogy bizonyára csak az újoncverésekkel kapcsolatban fogják kihallgatni őket, de a fiatalok továbbra is gyanakvóak maradtak. Az egyetlen közös pont az volt, hogy a hét újoncból hat szüleinek voltak ellenzéki kapcsolatai. Még ha nem is hitték el, te elmondtad, hogy a Párt másképp intézi a politikai ügyeket. Aztán megjött Ruzeckij.
Téged és Igort behívott a raktárba. Be kellett vennetek az általa adott tablettát, majd pedig minden kérdésére válaszolni Nuriyu Yamatoval kapcsolatban.
A maradék négy fiút egyesével hozta be Ruzeckij. A többiek már táncoltak. Szinte hajnalodott, mikor a halott tizedest és a ládát behozták a veteránok. Ruzeckíj kivetette Yamato testét, és a felrajzolt pentagram közepére vitette.
Az egész raktár úgy nézett ki, mint egy templom. Ruzeckíj egy krétajelekkel teleírt lőszeres ládán ült, akár egy oltáron. A fiúk összefogódzkodva táncoltak körülötte, de ahogy telt az idő, egyre beesettebb, egyre vénebb lett az arcuk. Az egész helyiséget koncentrikus körök övezték, benne számtalan furcsa jellel. A szemed sarkából néha lángolni látszott egyik-másik, de ha rákoncentráltál, csak matt kix-kraxok néztek vissza. Te és Igor az oltár és a bejárat közé felrajzolt vörös pentagram két csúcsán ültetek, és a középre helyezett Yamato oszladozó kezeit fogtátok. A két lábat a veteránok fogták. A tizedes átlőtt mellkassal ült egy széken, a bejárat előtt, az oltárral szemben.
A fiúk órákig táncoltak és kántáltak érthetetlen nyelven. Néha megbotlott egyikük, de a többiek felhúzták. Végül azonban teljesen zilálttá vált a mozgásuk és összeestek. Egyszerre, mindannyian. A testük, mint megannyi aszott múmia. Ruzeckíj a pentagram felső csúcsára ült, megfogta Yamato fejét, hadoválni kezdett. Érezted, hogy semmi másra nem bírsz gondolni, csak Yamatora. Szinte minden apró emlék eszedbe jutott. Úgy peregtek a képek, mint a filmkockák. Aztán a tizedes beszélni kezdett, japánul. Yamato hangján szólt, válaszolt Ruzeckíj kérdéseire. Alig értettél valamit belőle, és annak sem volt sok értelme. Helyekről és emberekről kérdezte, de alig volt köze a politikához vagy a hadászathoz.
Miután végzett, felállt, és átlépett a körön. Ti mind a négyen ülve maradtatok. Sem beszélni, sem mozdulni nem volt erőd, de láttad Igor arcát. Nem volt benne félelem, nem volt benne undor, csak végtelen fáradtság. Ruzeckíj hamarosan visszajött, bement a hátsó raktárba a töltetek közé, majd egy perc múltán kijött, és behúzta a fiúk testét. Kettesével. Aztán elköszönt.
Öt perc múlva azonban megint visszatért. Előbb Igort, majd téged hozott ki, és lerakott úgy harminc méterre a kijárattól, egy fenyő tövébe. Újabb tablettát kellett bevennetek, meg egy cigit. Köszönd Kozlov elvtársnak! Ezzel búcsúzott.
A hivatalos verzió szerint veteránok által bántalmazott újoncok vették be magukat egy artyomi lőszerraktárba. Közölték, hogy nem jönnek ki, míg meg nem hallgatják a követeléseiket. A hadsereg ugyan elküldte Josif Ruzeckíjt, a híres túsztárgyalót két helyi megbízottal, de még a tárgyalások alatt robbanás történt a lőszerraktárban. Csak két túlélő maradt, őket kórházban ápolják. Mind a belföldi, mind a kapitalista sajtó felfújta az esetet, felhívva a figyelmet a szovjet hadseregben uralkodó áldatlan állapotokra.

Ti pedig majd egy hónapig feküdtetek a haditengerészet kórházában.
Felépülésetek után fekete bárányok lettetek. Nyilván senki nem hitte el, hogy véletlen baleset történt - a KGB brutális eszközeit okolták az elkeseredett újoncok haláláért... Igor is, és te is érezted, hogy ez így nincs rendben, de teljes amnéziában szenvedtetek, ráadásul át is helyeztek mindkettőtöket. Ő talán rájött valamire, amire te akkor még nem, vagy csak elege lett mindenből, ki tudja. Egyik reggel felakasztva találtak rá az irodájában.
Neked pedig maradtak az álmok, a japánul beszélő Igorral.

2009. május 25., hétfő

Mikhail Brodskij gondolatai önmagáról

2003. április 30. szerda

Némán peregtek visszafelé a múlt képei szemeim előtt. Emberek mentek, aztán jöttek. Egy pillanatra homályos lett minden és hirtelen kitisztult a kép. Mikhail nem érezte meg jöttömet. Éppen akaratom szerint. A számítógép előtt görnyedt, és hevesen írt valamit. Időnként megállt, egy másik ablakra sandított a hatalmas monitoron, aztán gépelt tovább. Csendben leültem mögötte, és néztem, mit gépel.

" Egyértelmű, hogy bármely arkón fellegvárába is lépünk be, lényege megpróbál elhatalmasodni rajtunk. Ez történt Bíná palotájában Ivannal és velem is, és egy pillanatig sem kételkedek abban, hogy ez más arkónok közelében ugyanígy történne. Az arkónok eszmék, ideák megtestesülései, világunkat pedig eszmék és ideák alapján cselekvő emberek - vagy más lények - irányítják..."


Elmosolyodtam. Játékos mozdulattal átpöccintettem a kis gömböt a bal kezem mutatóujjára, közben lemondóan csóváltam a fejem. A fejlődés minden lépcsőjéhez vezet valamilyen út, amit bizony végig kell járni, és éppen a gép előtt ülve jártam az egyik ilyen utat. Azt az utat, aminek a végén rájövök, hogy felesleges volt amit eddig csináltam. Aztán megint, újra és újra. Egészen addig, amíg meg nem tanulom, mivel érdemes foglalkozni.
Nem emlékeztem, mennyi ostobaságot hordtam össze akkoriban, így figyelmemet újra az olvasásnak szenteltem.

"..., ezért nyilványvaló, hogy az arkónok, mint egy-egy eszme megnyilvánulásai, jelen vannak bizonyos szinten a világban. Ennek a dokumentumnak az a célja, hogy összegezzem magamnak, mely arkónok, hol tevékenykedhetnek, és milyen megnyilvánulásaik lehettek a múltban.

Keter: a vezetés, uralkodás, a hatalom gyakorlásának megszemélyesítője. Ahol befolyása van a világra, erős irányító hatalom vezet. Úgy gondolom, főleg egyeduralkodók által kormányzott országokban érdemes keresni jelenlétét.

A királyok, császárok, az arisztokrácia aranykorának rég vége. Ez okból talán Keter befolyása meggyengülhetett az elmúlt időben.


Hokhmá: a bölcsesség, a tapasztalat, a tudás fontosságát képviseli. Mindazon területeken, ahol a megélt kor a bölcsesség és a tudás mérőeszköze, ott nagy eséllyel ő terjesztette ki hatalmát. A mai időkben működő, effajta gondolkodású államról nincs tudomásom. Természetesen manapság is elhangzanak olyan mondatok, hogy "Én vagyok az idősebb, nyilván jobban tudom.", de ez nekem nem ér fel bizonyítékkal, arra nézve, hogy Hokhmá ma is erős hatást gyakorolna világunkra.


Bíná: ő a hagyományok, és az egész, egyén fölött gyakorolt hatalmának pártfogója. A családok, vérségi vagy hatalmi szálak összekötője. Ahol ő uralkodik, folyamatos versengés folyik a ranglétra feljebb lévő pozícióiért. A tradíciók képviselőjeként Bíná nem tűri az újításokat.

Tipikusan elképzelhető a kommunizmusban, és a bigott vallásokban egyaránt."

Ahogy olvastam, végig azon gondolkodtam, vajon ebből majd mit is akar kihozni akkori énem. Eszembe ötlött a kérdés: "Vajon tudatosan is tisztában van azzal, hogy erre aztán igazán nincs szükség, vagy csak a tudatalattijában pontos a kép?" Azonnal megválaszoltam. Ha tiszta lenne, nem írná most ezt. Nem baj. Néha kellenek a felesleges kitérők, ha olyan nagyok is. Nem emlékszem arra, amit ekkor írtam, de ez nem is ér meglepetésként. Már évtizedek óta csak azokat az információkat tartom meg emlékezetemben, amiknek hasznát is tudom venni. Akkor mindent tudni akartam - sajnos szó szerint. Majdnem húsz évembe telt, hogy rájöjjek, nem a teljes egész számít, csupán a lényege a mindenségnek - és ez közel sem ugyanazt jelenti.

"Heszed: a könyörület, az engedelmesség, a büszkeség, és a képmutatás tulajdonságának megtestesülése. Nem gondolom, hogy képes lenne államhatalom formájában megtestesülni. Inkább inkarnációkon - vagy hozzá hű szolgálókon - keresztül, példamutató és híres emberek személyében tevékenykedhet, akiknek csodájára járnak az emberek.
Talán Jézus, Ghandi, Ramana Maharishi és a hozzájuk hasonló nagy emberek hozzá kapcsolhatók. Ilyen emberek mindig vannak - sőt, szüksége van rájuk az embereknek -, tehát Heszed lényege utat találhat ma is világunkba.


Gevurá: a szigorú törvények hozója, és azok betartója. A törvénykezés területén tevékenykedhet, de talán még az alvilág szigorú szabályaihoz is köze lehet.

Hammurapi és Mózes törvényei és a hasonló szigorúságú elveket tőle származtatom.
Törvények mindig voltak és mindig is lesznek. Ha a többi arkónra nem is lehet ezt mondani, de Gevurá mindig itt volt, és mindig itt is lesz.


Tiferet: a pók a hálóban. Természete az áttekintés, a szálak ide-oda szövése. Ő az egyetlen olyan arkón, akinek a tevékenysége egyáltalán nem köthető fix pontokhoz. Egyszerűen mindenhol ott lehet, bármelyik oldalon. Talán ő Gevurá után az, aki mindig is volt és lesz.


Necáh: a versengés, a győzelem, a vesztes megalázásának megtestesülése. Ahol ő kifejti hatalmát, egyértelműen háborúk és csatározások robbannak ki.

Természetesen háborús, és belharcokkal szétdarabolt területekhez köthető. Meg merem kockáztatni, hogy világunk jelentős hadereje az ő kezében összpontosul, még ha nem is használja ki ezt egyszerre."

Mikhail, Mikhail, csóváltam a fejem. Tipikus példája voltál annak, aki azt hiszi, mindent meg tud enni, de fogalma sincs arról, hogy hátul, a konyhában még többször annyi étel van, mint amit eddig nemhogy megevett, de csak látott. Még jó, hogy időben észrevetted a hibáidat, és megváltoztál.
Mennyire kedves volt, ahogy leírtad, hogy mennyire erősnek képzelted magad, és most az ismeretek mennyire visszavettek ebből az érzésből. Kedves volt az is, hogy mindezek után ugyanazzal a magadat erősnek képzelő hévvel kezdtél el kutatni valami után, amire esélyed sem volt, hogy felfogd. Ördögi kör ez? Persze hogy az, ha az ember nem veszi észre, hogy újra önszántából lépett vissza ugyanabba a mókuskerékbe.
Mennyit kell még tanulnod, Mikhail! Derűs mosollyal olvastam tovább.

"Hod: a pompa, a ragyogás, a szépség, a hiúság a lényege. A szépség- és a szórakoztatóiparban látom a helyét. Divatdiktátorok, manökenek és a felső tízezer tagjai között mozoghatnak szolgái. Hogy mi célja lehet ezzel, nem teljesen érthető számomra, de idővel kiderítem.

Jeszod: az alapzat. A világ alapja.

* Nézz utána!


Málkúth: a fizikai világ. Sokan magával a Földdel - esetleg Földanyával - azonosítják, de a világunk nem csak egy bolygóból áll. Nem tudom, mennyire lehet hinni ezeknek a feltételezéseknek, habár be kell valljam, nekem sincs jobb teóriám Málkúth lényére."


Meguntam a saját ostobaságaim olvasgatását, így elhatározásra jutottam: jobban járok, ha keresek egy nyugodt helyet, és magamba merülök inkább. Azt hiszem, Tibet megfelelne mondjuk öt évvel később. Szervusz Mikhail. További jó hülyéskedést.

2009. május 21., csütörtök

Andrej Burjatov íróasztala, Moszkva, 2003.03.24. 04:35

Kedves Razov professzor!

Továbbra sem gondolom, hogy ez az én állapotomon sokat segítene – az ön tanácstalanságán persze bizonyára enyhít – de Ivan barátom unszolására mégis elkezdem a naplóírást.
Sokat érdeklődött a Marija nevű nőről, akit álmomban kerestem. Nos, az az igazság, hogy az tényleg nem álom volt… Marija Fjodorovna valós személy. Bár nem volt szerencsém saját szememmel látni, biztos vagyok benne, hogy ugyanabból a fajtából származik, mint Faraday úr, vagy Kozlov barátunk, ördög nyugosztalja. Talán halhatatlan, talán nem, de az biztos, hogy komoly természetfeletti erőkkel rendelkezik, melyeknek feltehetően egy Binah nevű „dolog” a forrása. Ez a Binah pedig nem a család iránti vágyam jelképe. Nem. Az tőlem teljesen idegen (nem úgy, mint öntől). Binah ugyanis nem egyszerűen egy közösség – nem ez a lényege. Binah lényege a hierarchia, az egymásrautaltság, a függőség! Az, amire én nem vágyom, ám ön annál inkább! Sőt, mondok még valamit: ÖN nincs egyedül! Sokan gondolják hazánkban, hogy csupán egy nagyobb egész részeiként élhetnek teljes életet, az önálló gondolat – a vélemény – pedig bűn: az árulás jele. (Ön, aki oly sok évet áldozott hírneve és akadémiai karrierje építésére bizonyára megérti ezt. Tudja, be kell valljam, utánanéztem az utóbbi öt évben született cikkeinek, és izgalmas dolgot találtam: legalább négy különböző stílus jelei keveredtek bennük. Melyik az öné? Van önnek stílusa? Mégis, hova rejtette a bértollnokait???) No, de menjünk tovább! Hogy ön is értse, tekintsük Binah-t egyfajta korszellemnek (mint a felvilágosodást, vagy a kommunizmust), s tekintsük Marija Fjodorovnát e korszellem egyfajta megtestesülésének (mint Nagy Pétert, vagy Lenint). Ilyen értelemben Binah a feudalizmussal azonosítható, Marija Fjodorovna pedig az ő legújabb apostola. Ez azonban nem Rettegett Iván kora, mikor a szándék és cselekedet egy személyben testesül meg. Marija Fjodorovna láthatatlan – akár az akarat. A cselekvő pedig báb csupán. A hierarchia saját farkába harap: a nép szolgálja elnökét, az elnök pedig népe szolgája – ismerős? Minderre húzza rá a feudalizmusról általános iskolában tanultakat: merevség, intolerancia, sznobizmus, öntörvényűség, protekcionizmus... nos, megkapta hazánk haladási irányát?

Uram, itt nincs szükség elnökre!
Uram, itt nincs szükség Önre sem!
Ön nem a megoldás, hanem a probléma része!

De ha már ilyen sokat tett értem, engedje meg, hogy én is adjak egy tanácsot: Lépjen vissza! Nem hátra, hanem befelé! Tartsa meg az álcát, de odabent változzék egyéniséggé! És akkor megtanulhat úszni ebben az áradatban – megtanulhat felül maradni. Az életrajzát nézve Ön most épp a középpont felé igyekszik – mondjuk úgy a csúcs felé. De vigyázzon: ez ugyanis a saját farkába harapó kígyó: az örvény. Le fogja Önt húzni…

Jaj, és még valami, professzor úr! Ön tényleg azt hitte, hogy ezt elküldöm magának? Ennyire naiv???

Azért köszönöm az ötletet!

Kedves Anatol, Andrej, Alekszij, vagy bármilyen A. nevű: Gratulálok. Nem kis teljesítmény lehetett, hogy eljuss idáig! Remélem tudok majd neked segíteni!

Bármilyen egyéb nevű!
Fordulj meg.
Nézd szemben a falat.
Fejmagasságban.
Látod a lyukat?
Igen. Pontosan.

Az a kamera téged figyel, már vagy három perce. Az emberem úton van feléd. Életben maradhatsz, ha visszateszed a papírokat, és visszazárod a kazettát. MOST!
Szóval, kedves A!

Nyújtsd ki a bal karodat! A könyöködtől az ujjperceidig pár tucat különböző jelet látsz. Előrefelé haladva sorrendben azonosítsd őket az ABC betűivel. Ha kész vagy, kezdhetsz olvasni. Ami jelet nem tudsz beazonosítani, az nem hordoz jelentést. Jó szórakozást!

Nem tudom, mire emlékszel a múltadból és mire nem, de arra már nyilván rájöttél, hogy mi ketten ugyanazok vagyunk – már ha ilyenről egyáltalán lehet beszélni... Itt összegyűjtöttem számodra minden információt, amivel segíteni tudlak, hogy magamra találj:

A kék lapokon részletes leírást találsz arról, ki voltál 2003.03.24-ig. (A bőrödön ugyanezt olvashatnád, ha el tudnád olvasni. Azt is mondhatnám: ami nem fért oda, azt itt megtalálod.) A piros lapon egy listát találsz az aktuális kötelezettségeidről. Feltétlenül ellenőrizd, hogy használható-e még!


A sárga lapokon dátumkötött információkat - egyfajta naplót - olvashatsz. Ez alapján tán össze tudod rakni, mi is történt veled, és miért.

Az első rész
(2003.03.24.)

Mint ezt már olvashattad a kék lapokon, 2002 decembere óta Oleg Deripaskának dolgozol, 3 másik fazonnal, akikkel a leírásban már megismerkedhettél. Deripaska minden lépésedről tudni akar és figyeltet. Jelenleg nincs olyan információm, ami miatt gyanakodnod kellene rá, de légy nagyon óvatos vele. Ha kér valamit teljesítsd s csak akkor nyergelj át, ha biztos vagy az erődben. Ne feledd: gyakorlatilag mindent tud rólad!

Ja, igen, és létezik egy másik napló is, amit a kémei számára elérhető helyen, a Buharin utcai gépen hagytál. (Ennek egyes részeit emilben megküldted a Razov profnak – rá a leírásban foglaltaknál nem érdemes több szót fecsérelni – tény viszont, hogy Deripaska őt használta, hogy egyáltalán elkezd a naplóírást.) Feltételezem, hogy megbízód nem elégszik meg a jelentéssekkel, és további információkra vadászik. Azt hiszem ő érte el, hogy a többiek is írni kezdjenek. Ivan és Mikhail legalábbis biztosan írnak. Szerezd meg az ő naplóikat is, teljesebb lesz a kép.

E három komával most a következő a helyzet:

Volja: úgy tűnik az első találkozásotokkor tőled kapott golyó falkavezérré tett a szemében, azért vigyáz: 1.) nacionalista és soviniszta hőzöngései közepette ön és közveszélyes. 2.) továbbra is hibbant, azaz képtelen értelmezni a világképébe besorolhatatlan dolgokat. 3.) változás, hogy az utóbbi egy-két alkalommal villámcsapásszerűen magához bír térni kritikus helyzetekben, erről viszont később nem tud. Ha ilyen állapotban van, mindig fedezd a hátad!!! – ki tudja, nem hasad-e tovább???

Ivan: Ahogy a leírásból kivehetted, zakkant a fazon, de ártalmatlan. Ha még szokásod vallásosakat hergelni, vigyázz: szentfazék lett. És valószínűleg drogos.

Mikhail könnyen befolyásolható, így nem bízhatsz meg benne sem száz százalékig, cserébe te magad is könnyen használhatod. Próbálj belőle minél több információt kiszedni (neki van némi irodalmi ismerete a természetfeletti világok terén). Ha netán nővel lenne, biztos lehetsz benne, hogy bábuként mozgatják.

Lancsandra apát az egyetlen, akiben bízhatsz, de ő felette áll az egész játéknak. Ne légy türelmetlen, semmit sem érsz el vele. Úgy általában nem érsz el semmit, ha nem ő nem akarja – és ahogy a leírásban már említettem: meditálj. Jót tesz. Talán ez az egyetlen, ami jót tesz.
A szomszédokkal nagyon vigyázz: mióta visszatértetek a kórházból, gyanakodnak. Lev Janszkijnek (nagornajai rendőrőrs) havonta fizesd az apanázst!!!

Moszkva, 2003.03.24.

Hacsak nem történt valami fontos esemény, a következő levélen a 03. 14-i dátumot találod – és így tovább, 21 naponta írok neked. Nyilván, az utolsó dátumtól már nem voltam ura a helyzetnek…

És… kedves ÉN: ne érezd magad elveszettnek! Csak nézz a testedre, és tudd, hogy korábban is megtörtént már veled! A labirintusban többet vesztettél el, mint az emlékeidet. De mégis visszatértél, mert minden, ami te vagy, a bőrödre lett írva. És te – akkor – el tudtad olvasni. Hát most itt folytatódsz…

2009. május 19., kedd

Ivan Mihajlov naplója, Moszkva, 2003. március 10.

Szükségem van a számvetésre. Egy napló pont megfelel. Úgy, hogy senki sem találja, legalább papíron nem. A változó identitások és szerepek közt már alig emlékszem önmagamra, az emberre, aki voltam. Néha már a nevemet sem tudom, az alternatív személyiségeim összezavarodnak. Talán nem számít más, csak az, ami most van. A jelen, ami a múltamból áll össze. Itt van minden a bőrömbe vésve, aki tud olvasni a szimbólumokban, látja úgyis az egészet. Mégis, nem bízom már semmiben. Le akarom írni, hogy legalább én emlékezzek arra, ki voltam.
Odessza volt és meleg nyár. 34 éve. Megszülettem. Én, Mihail Alekszandrovics Jegorov. Apám hajóskapitány, anyám kurva. Nem szépítek. Anyám apám háza előtt hagyott, nem ismeretem, nem is baj. Apám se nevelt. Egy évben egy hónapot sem töltöttünk együtt. A többi a tengeren, én pedig a dajkára bízva. Aztán mégis jött egy asszony, és 7 éves koromban megszülte a húgomat, az egyetlen fontosat, Natasát. A vér összeköt, de a vér elválaszt. Már 12 éve éget és emészt a vérem. S ezen semmi sem segít.
Mindig menekültem. Először a banda, a nők – de inkább lányok – aztán Moszkva. Egyre keményebb tempó. Fiatalabb lányok, nagyobb fegyverek. Fekete autók. Egyre nagyobbak azok is. A főnök lánya és fia. Mindketten. A lány most kétgyermekes özvegyem. A fiú legdrágább halottam. Előttem esett darabokra, szó szerint. A vérében fürödtem, hogy én megússzam. Aztán menekülés Németországba, az őrület peremén, a családtól távol. Nem tudhatták, hogy élek. Végül szerencsére a zsernyákok kaptak el, valami nemzetközi csoport. Vissza Moszkvába. Köptem a fejesekről, s így lettem Ivan.
Menekültem tovább. Egyedül éltem. A vallásba menekültem, önostorozásba. Itt találtam meg magam. Az alapokat, ami nem változik. Tisztán és fényesen. Szükségem volt valamire, ami maradandó. Akit szerettem, elvesztettem. Halottak ők is, vagy számukra vagyok halott. Nem kell senki. Jobb lesz így. Nem tudom visszaadni, amit elvettem. Legalább nem veszek többet. Itt állok most. Megint újra kell kezdeni, megint menekülök. Megint egyedül vagyok.