Mikhail Brodskij naplója - Metropolisz

Dátum: nincs.
Hely: Málkút, Metropolisz.

Sok idő telt el azóta, hogy bármiféle naplóbejegyzést írtam volna. Ez alatt túl sok minden történt, minthogy mindent le lehessen jegyezni. Azért próbálok valami összegzést lekörmölni.

1. bejegyzés

Az már végképp történelem, hogy Deripaska segítségével megpróbáltunk bekukkantani a színfalak mögé. Mi folyik a világban? Kik irányítják? Miért teszik ezt egyáltalán?
Befolyásos embereket küldtünk Pokolra az ügyünkért, olyan dolgokba ütöttük bele az orrunkat, amibe nem kellett volna, és ezzel csak egy valamit értünk el: csúnyán felültettek minket. Putyin - akiről idő közben kiderült, hogy semmi emberi nincs benne, s hogy egy a börtönőreink közül - megfenyítette Deripaskát és minket is óva intett a további nyomozástól. Demonstrációképpen megölette Faradayt. Megpróbáltunk egy ideig háttérbe húzódni, de a sors vagy akármi más, aminek elég hatalma van hozzá, előszedett minket. Megint.
Az életünket véglegesen felforgató fordulat egy szőke, kefebajszú férfi személyében ért el minket. A fickó az a fajta, akit ha meglátsz, beléd fagy a szar. Azt hiszem, egy Halálangyal szemébe is keményebben néznék, mint az övébe. Természetesen a tetoválásaink érdekelték. Átvitt minket a Pokolba, ahol némi jelentéktelen közjáték után megnyúzott minket. Az ő szavaival élve, négy csinos kis kezeslábast csinált a bőrünkből, a tetoválás mintája pedig megjelent azon a területen, amit eddig bőr fedett.
A Pokolból a kislány mentett ki minket. Azóta Metropoliszban kóborlunk. Vaja befejezte a tetoválás készítésének szertartását. Az ő tanácsára elkezdtük keresni Tükörvárost, hogy megtalálhassuk Málkútot.

2. bejegyzés

Amikor láttam kivérezni dühöngő másomat Tükörvárosban, rádöbbentem, hogy az erőszak nem vezet sehová. Akár én is fekhettem volna ott, átvágott torokkal. Én is válhattam volna dühöngő őrültté, és a mai napig sincs semmi, ami elválaszthat ettől, az akaraterőt leszámítva. Tudatosabbá kell válnom, meg kell tisztítanom az elmémet. Változnom kell. Amennyire csak képes vagyok rá. Érzem, tudom, hogy ennél több vagyok. Ó, drága Nadjám! Sajnálom, de egyre értelmetlenebbnek látom, hogy bosszút vegyek a gyilkosodon. Nem az ő halála számít nekem. Már nem. Sokkal fontosabb a te léted számomra. Az utóbbi időben sokat gondolok rád. Újra veled akarok lenni. Teljesen mindegy hogyan, csak veled legyek. Kívánlak. Akarlak! Nem számít, mi történt veled azóta. Semmin nem változtat. Most még nem mehetek érted. Egyelőre túl gyenge vagyok hozzá. Egyszer kiszabadítalak onnan, ahol vagy, és minden újra a régi lesz. Meg foglak keresni. A halál nem állhat közénk. Nem engedem! Újra az enyém leszel!

Aggasztanak a tüneteim. Nem rémlik, hogy valaha merevedésem lett volna attól a fantáziától, hogy hozzáérek egy halott száraz, foszladozó bőréhez. Rendben van, hogy Faraday sok sikert kívánt a nemi életemhez, de ez nem csak ennyi. Tényleg megkívántam a halott menyasszonyomat. Igazán akarom őt. Azt hiszem, ideje eltüntetni ezt az izét magamból. Bármennyire is hiányzik Nadja, bármennyire is szimpatikus a vágyaimnak a tény, hogy már halott, a tudatom mást mond. És ez számít. Valamit tennem kell.

3. bejegyzés

Amíg Deripaska szárnyai alatt tevékenykedtünk, többször megjelent nekünk valaki. Én voltam az, csak jóval később. Sokkal közelebb az Ébredéshez. Teljesen áttetsző voltam, mint valami szellem. Az ujjaimon egy fénylő golyót táncoltattam.
Tükörvárosban - talán a közepén lehetett, ha van egyáltalán neki olyan - találtunk egy gépezetet. Fogaskerekek, tengelyek és más alkatrészek milliói mozogtak, folyamatosan változtatva helyüket, egy törhetetlennek látszó üveggömbbe zárva. A szerkezet 2x10+2 rétegből állt. Tíz Arkhón, tíz Halálangyal, a Teremtő és a Sötétség Hercege. Elsőre észrevettük a Teremtő teljes hiányát, majd hosszas megfigyelés után kiderült, hogy négy Arkón is teljesen inaktív. Ők nem tűntek el, csupán nem mutattak semmiféle aktivitást.
Szerintem ez a szerkezet a világ aktuális helyzetét követi minden pillanatban, és valamiféle párhuzam vonható közte, és a későbbi - vagy korábbi? - önmagam ujjain táncoló fénylő golyó között. Valamikor olvastam egy cikket arról, hogy az amerikaiak a tökéletes gömb megalkotásával próbálkoznak. Nos, azt hiszem, nekem ezt valamikor sikerült megcsinálnom, viszont egyáltalán nem gondolom úgy, hogy az csupán egy hibátlan gömb. Többnek kell lennie. Csak még nem tudom, miben.

4. bejegyzés

Mostanra berendezkedtünk Málkút fellegvárában. Végre felszentelhettem egy templomot is egy zárható helyiségben. A többiek tanulnak a könyvtárban, Ivanak az elvonó kúrájában segítek. Azt fontolgatom, hogy lassan elmerülök az alkímia tanaiban is. Sokat kell tanulnom.

A tükörvárosi kiruccanásunk elég nagy hatással volt rám. Végleg letettem a bosszúmról, és megfogadtam magamnak néhány dolgot. Elsősorban azt, hogy erőszakot csak legvégső esetben fogok használni. Annyira felesleges megnyilvánulás. Másodsorban elhatároztam, hogy mesterré válok, hogy másokat is segíthessek az ébredésben. Annyi vak ember van, akinek csak a megfelelő lökések kellenek, hogy kinyissák a szemüket. Annyi kiaknázatlan lehetőség!
Az utolsó fogadalmam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a fejlődésért. Szakadatlanul, és kitartóan kell tanulnom, hogy megértsem, amit eddig nem sikerült.

5. bejegyzés

Most jutott eszembe, hogy még nem is írtam semmit Málkút fellegváráról. Minden, ami tudomány, itt van. Orvosok végeznek odalent ember- és állatkísérleteket. Feljebb elméleti fizika és -matematika oktatás folyik. Előadótermek, laborok, műtők százaiban - talán ezreiben - dolgoznak az emberek. A legérdekesebb az, hogy ezek mind itt élnek. Ki sem mozdulnak innen. A konyhán emberhúst tálalnak, ami nem felel meg az ízlésünknek, úgyhogy valami más kaja után kell néznünk nemsoká, ha nem akarunk elpatkolni az elégtelen táplálkozástól. Utána kéne néznem valami átjárónak, hátha akad a fellegvár környékén.
Nem említettem még a könyvtárat. A polcok több méter magasan állnak, telepakolva könyvekkel. Hatalmas helyiség, nincs az a téma, amiről ne szólna legalább egy könyv. Hihetetlen méretű gyűjtemény.
Most abbahagyom. Esedékes Ivan következő adag gyógyszere.

A szeretett nő halála

Vlagyivosztok, 1998. május 5. kedd

Kiléptem a templomból, és a főtemplom felé vettem az irányt. Előírás szerinti fekete talárt és sarut viseltem, hátam mögött vörös palást lebegett, rajta a kitaszítottak jelével. Háromszor fürödtem le hideg vízzel, szigorúan természetes anyagokat tartalmazó tisztálkodószerekkel. Testemet illatos olajjal kentem be, hajamat gondosan hátrafésültem, arcomat simára borotváltam. Szemeim alatt sötét karikák éktelenkedtek, mert nem aludtam három napja, és szigorúan csak vizet ittam. Teljesen megtisztulva léphettem be a szent főtemplomba.
A Tanács már várt rám. Tízen álltak a kör peremén, a rendfőnök pedig az oltár előtt készült elő a szertartáshoz. Éppen vörös szinű palástját terítette a vállára, amin különböző, egybefonódó geometriai minták voltak. Nem tudtam, hogy optikai csalódás miatt, vagy más okokból látom mindig kicsit másnak a formák egészét. A szentély díszítése kissé megváltozott. A sárga és zöld selyem falvédőket feketére és vörösre cserélték. A beléjük szőtt jelek sem ugyanolyanok voltak. Sokkal agresszívebb, sokkal aktívabb szimbólumokat használtak, mint eddig. Megszédültem a templomban feszülő mágikus erőktől. Nem tapasztaltam még hasonlót.
Gregor Ivanov, a Rend feje megfordult, s rám nézett. Olyan kemény volt a tekintete, amilyen még soha.
- Mikhail Brodskij.
Előírás szerint meghajoltam. Először letérdeltem, s a földhöz érintettem a homlokom, aztán felálltam, s meghajoltam a rendfőnök, majd a Tanács felé.
- Visszaéltél a Rendben szerzett hatalmaddal. Gyilkossági kísérleted megbocsáthatatlan bűn a Rend szemében.
- És szeretteink védelme? - kérdeztem vissza indulatosan. Gregor szeme megvillant, de nyugodt hangon válaszolt.
- Mondd, Mikhail. Melyik szerettedet kívántad ezzel megmenteni?
- Másokét, attól az őrülttől!
- Senki sem kérte tőled ezt a szent bosszút.
Amikor a 'szent' szót kimondta, szinte tapintani lehetett a megvetést a levegőben. Kezdtem dühös lenni.
- Nem látta egyikőtök sem azt, amit én aznap! Senkinek nem kivánom azt a látványt!
- Mégis, Mikhail. Mondd, mit láttál? - kérdezte Gregor. Lehunytam a szemem, de ez nem mentett meg az előbuggyanó emlékektől.
Gyere kislány, játszunk egyet. Térdelj le ide.
Tátsd ki a szád, gyerünk.
Rohadt kurva! Nem mondtam, hogy harapj is! Ha így állunk, rendben.
Fogak nélkül nem fogsz harapdálni.
Mély levegőt vettem, és kinyitottam a szemem.
- Egy szertartáshoz használták fel őt - kezdtem. - Egyszeri alkalomra szentelt templom volt. Mire megnézhettem a helyszínt, a rendőrök már feltakarítottak, csak néhány vérfolt látszott.
- Feltételezem, nem ezt a látványt emlegetted.
- Nem. Alig voltam ott egy-két perce, amikor hangot hallottam: női sikoly és egy férfi dörmögése. Aztán halványan derengeni kezdett Nadja alakja, amint meztelenül, négykézláb hátrál egy tagbaszakadt, feketébe öltözött alak elől - folytattam.
Istenem, az az iszonyatos félelem, ami a szemében tükröződött! Soha nem láttam ilyennek. Minden izma reszketett, a bőre falfehérre váltott, és a szeme...mintha már nem azt látná, amit megszokott. Mintha valami sokkal rosszabbat látna, mint ami valójában történik vele.
- Rubanovból akkor csak az ujjai végén lévő karomgyűrűket láttam, és az alkarnyi merevedését, ami a kabátja réséből ágaskodott.
Abbahagytam. Képtelen voltam folytatni, amint bevillant, ahogy a falhoz préseli Nadja fejét, kihúzza az összes fogát valami fogóval aztán tövig eltünteti a szájában a farkát. Igyekeztem szabadulni a látványtól, de egyre csak peregtek előttem a képek: amikor Nadja már félájult volt az oxigénhiánytól, a földre fektette őt, és szétfeszítve a lábait, belé hatolt véres nemi szervével. Kéjes hörgései még őszintébbek lettek Nadja nyüszítésétől. Az az állat nem elégedett meg a menyasszonyom méreteivel, addig erőltette, amíg szinte teljesen eltűnt benne. Egyre hevesebben döfködött, míg fel nem jutott a csúcsra. Aztán még egyszer, és még egyszer, és még egyszer, szűnni nem akaró merevedéssel. Amikor megunta ezt, hasára forditotta Nadját. Felfordult a gyomrom, ahogy láttam kiömleni belőle azt az irtózatos mennyiségű csomós, gőzölgő, véres ondót.
- Aztán megerőszakolta. Órákon keresztül.
Unalmas már ez a lyuk is.
Csinálok neked egy újat. Ide jó is lesz.
Ez az. Sikíts csak.
Nyeltem egy nagyot.
- Közben szimbólumokat vésett a bőrébe. Egyiket sem láttam még azelőtt - mondtam. Hirtelen bevillant, amikor megláttam a csizmáját. Éppen Nadja fölött térdelt, miközben egyre beljebb és beljebb préselte himtagját a végbelébe. Azt a krokodilbőr csizmát már láttam valahol, ugyanazzal a gyémántberakásos, kígyómintás aranysarkantyúval.
Alexej Rubanov? Ő nem ekkora termetű.
Nagyon régen láttad. Változhatott ennyit.
Igaz. Megtalállak Rubanov!
- A csizmáját később láttam, és egy az egyben Rubanové volt - mondtam hirtelen.
- Jó. Folytatsd - biztatott.
- Órákkal később Rubanov végzett a szexuális játékaival és belekezdett a rituálé előkészitésébe - folytattam. Nem voltam biztos benne, hogy sikerül végigmondanom. Már most is sírás szorította a torkomat. - Beadott valami injekciót Nadjának, aztán elővett egy fűrészt...és...és...Nem tudom folytatni. Képtelen vagyok rá.
Forró könnyek folytak végig az arcomon. Gregor megszoritotta a vállamat.
- Azért csak próbáld meg - bátorított. Szédültem, ahogy küzdöttem az emlékeimmel. Nem akartam felidézni őket. Nem akartam így látni Nadját. Meg akartam őrizni magamban olyannak, amilyen akkor volt, mikor elbúcsúztunk egymástól, és teljesen el akartam felejteni mindent, amit odalent láttam abban a szobában. Hiába küzdöttem. Az emlékeim egyre csak ostromoltak.
Vissza fogod még sírni az előző pár órát, hidd el nekem.
Azon leszek, hogy ne halj bele. Nyugi, ebben jó vagyok.
Nadja sikolya, ahogy a fűrész a csontjába mar. Rubanov elégedett kuncogása. Csont reccsenése. Sistergés, égett hús szaga. Aztán a következő lábszár. Sikoly, zokogás. A két combcsontot a két alkar követi, végül a felkar kerül sorra. Nadja végig eszméleténél marad. Rubanov türelmesen végigvárja azt az időszakot, amikor könnyen elájulhat.
Miért bírtad olyan sokáig, Nadja? Miért? Miért...
Zokogva a földre rogytam. Annyira rázott a sírás, hogy levegőt is alig kaptam.
- Lass...san feldara...bol...ta őt.
- Elég lesz - mondta Gregor.
Már késő volt. Valami elkezdődött bennem. Eltávolodtam a világtól, valahova mélyen magamba süllyedtem. Elvesztettem hétköznapi érzékelésemet, és újra peregni kezdett előttem ami ezután következett, mintha megint ott lennék. Minden részlet kiélesedett, olyannyira, hogy úgy tűnt, tényleg ott vagyok, gondolataim mégsem kalandoztak addig, hogy esetleg csináljak is valamit.
Nadjának már csak a torzója feküdt a földön. Lábait és karjait pedáns módon elrendezve mellé rakták. Alvadt vér borította majdnem az egész testét, bőre teljesen szétszabdalva. Csak a néha-néha felhangzó nyöszörgésből lehetett tudni, hogy él még. Rubanov mellette guggolt, kezében a fűrésszel.
Ügyes kislány voltál, Nadja. Nagyon ügyes. Kár, hogy mostmár nem leszel sokáig itt.
Ekkor meglepődtem, hiszen Nadja megszólalt. Olyan hangja volt, hogy soha nem ismertem volna fel, de ő beszélt.
Mikhail... Nem rám nézett, hanem Rubanovra. Furcsa.
Hülyeség, Mikhail! Nyilván hallucinál a fájdalomtól.
Tudom, hogy te vagy az.
Üdvözlöm Golabot.
Rubanov csak ennyit válaszolt, aztán Nadja mellei alá tette a fűrészt és eminens asztalos módjára munkához látott. Hamarosan ömlött a vér Nadja szájából, aztán rövid szürcsögés után nem hagyta el több hang a torkát.
Én teljesen kívülállóként szemléltem az egészet, amíg szépen levágta a fejét is, és arányosan elrendezte a darabokat a templom varázskörében. A beleket kihúzta, és bonyolult alakzatokat formált belőlük. A májat öt egyforma darabra vágta, és a pentagramma öt sarkára tette. A középen kifolyt maradék vért egészen a belső kör pereméig maszatolta. Aztán felállt és megfordult. Pontosan felém.
Egyenesen a szemembe nézett, én pedig teljes mértékben tisztában voltam azzal, hogy lát engem. Érdeklődve néztem, amikor eljutott a tudatomig, mit mondott Nadjának. "Üdvözlöm Golabot." Ezzel együtt belém hasított egy érzés, ami nem engedett. Erősen megragadott és rántott magával, vissza koszos odújába: a velem szemben álló alakhoz rémisztően sok közöm van. Fogalmam sem volt semmiről ezentúl, de ez olyan élesen rajzolódott ki előttem, hogy legszívesebben sikítottam volna.
Amikor megszólalt, nem a szájával tette. Szavai a fejemben visszhangzottak.
Testvér. Hátborzongató volt, ahogy félrebillentette a fejét. Valamiért olyan plusz jelentést adott a mondandójának, hogy az összes szőr felállt a hátamon. Még találkozunk.
Hirtelen a főszentélyben találtam magam a földön fekve. A tüdőm oxigénért kiáltott. Mély levegőt vettem, és végre kiszakadt belőlem az a sikoly. Már azt sem tudtam miért, de egyszerűen kellett. Úgy éreztem, anélkül itt és most megbolondulok.


Tibet, Kham tartománya
Buddhista kolostor

A templom belső körében egy ijesztően vékony férfi ült meditációs tartásban. Egyetlen fényforrás szolgált némi világossággal: egy kis fénygömb, ami a férfi feje felet lebegett néhány méterrel. Hosszabb szemlélődés után úgy tetszett, az alak bőre papirvékonyságú és átlátszó a teste. Valóban látni lehetett rajta keresztül az oltárt, ami előtt elhelyezkedett. Arca feszült koncentrációról árulkodott. Egész arcáról patakzott az izzadtság. Folyamatos, halk mormolás hallatszott felőle.
Domium, colane indetrum Mikhail Brodskij. Triemel tam sigul sontrem Serinus.
Arcizmai időnként keményen megrándultak, ritkábban öklendezni kezdett. Már órák óta ezt csinálta megállás nélkül, és úgy tűnt, még elég sokáig eltart. Újabb misztikus szavakat mormolt el az orra alatt, mire arckifejezése lágyulni kezdett, aztán hirtelen felpattantak a szemei.
- Ejnye-ejnye, hogy nem hagyod az embert dolgozni - csóválta a fejét mosolyogva, mintha csak egy pajkos gyermeket dorgálna az üres templomban. - A tiéd lett az utolsó szó, Liahkim de én értem el azt, amit akartam.
Halk kuncogással kísérve felállt, és mellmagasságba emelte a kezét, ujjakkal felfelé. A kis fénylő gömb lassan a mutatóujjára lebegett.
- Jobb lesz így neked, Mikhail. Nem szabad még megtudnod, hogy mit láttál valójában - mondta a levegőbe, aztán kifakult a templomból.

E-mail egy ismeretlen címről

Üdv nektek!

Azért írok, hogy elrontsam az örömötök: nem hagylak titeket békén attól, hogy elmentem. Az csak azért volt, hogy használhatóbb segítség legyek számotokra.
Ezt a levelet mindannyian megkaptátok. A végén mindenki talál névre szóló üzenetet. Nyugi, Andrej. Azt csak a gazdája látja.
A legutóbbi beszélgetésünkből úgy tűnt számomra, hogy mindhármótokat érdekel, mi folyik a világban. Azt viszont nem tudjátok, hogy ahhoz, hogy ezt megértsétek, el kell szakadni a normálisnak beállított teljesen kiegyensúlyozott állapottól. Némi segítséget szeretnék nektek nyújtani az induláshoz. Az elszakadást kétféleképpen tehetitek meg. Vagy a bennetek rejlő sötétséget engeditek egyre jobban a felszínre, vagy a fényt. Előbbinek megvan a hátránya, hogy hamarabb őrültök bele, mintsem megértsetek bármit is. A fény útja erősebbé tesz a sokkoló dolgokkal szemben.

Ivan

Utánanéztem valakinek, aki segíthet neked elindulni. Több ismerősöm szerint megbízható. Ruszlam Boronov atya a neve, a moszkvai Szent Nikolaj templom papja. Ez egy kis templom egy külső kerületben. Boronov atya nem egy befolyásos ember, elég visszavonultan él. Főleg kabbalával, tarottal és aszkézissel foglalkozik, de szerintem a mágia sem idegen tőle. Ő már jóval fentebb jár a fény útján, mint én. Jó mesternek tartják, ő talán képes lesz kíméletesen felnyitni a szemed olyan dolgokra, amiket nehezen fogadsz be. Ha felkeresed, hivatkozz Igor Deszlavra. Ha őszinte leszel vele, készségesen segít majd neked.
Ja, egy javaslat. Ne próbálj meg hazudni neki.

Volja

Veled főleg a racionális gondolkodás a probléma. Amíg így fogod fel a körülötted lévő világot, addig nem juthatsz sokáig. Keress fel egy orvost, aki tud segíteni abban, hogy nyitottabb legyél megmagyarázhatatlan dolgokra.
Valahol talán te is tudod, hogy a csecsen selyemhernyóknak semmi köze a csecsenekhez, és a japán-csecsen összeesküvés is egy hatalmas nagy baromság. Metropolisz nem egy kollektív hallucináció, és a Pokol sem a képzelet szüleménye. Mindkettő valóság.
Fogadd meg a tanácsom, és menj el pszichológushoz. Amíg racionalista hozzáállással szemléled a világot, semmi esélyed arra, hogy egyről a kettőre juss.

Andrej

Te most egy iszonyatos kihívás előtt állsz. Az őrültek között iszonyatosan nehéz lesz megtartanod magad - mert tudom, hogy azon vagy, hogy ne csússz mélyre. Szétnéztem, de nem találtam senkit, aki úgy mélyült volna el az Őrület tanában, hogy ne zakkant volna meg, de nem találtam, kivéve egyet: saját magamat. A baj ezzel csak az, hogy én még eléggé gyerekcipőben járok ezen a téren. Nem vagyok biztos benne, hogy sok mindenben hasznodra tudok lenni, de megpróbálok legalább annyit átadni neked, hogy hogyan gyakorold úgy a formulákat, hogy közben nem lefelé ívelj. Remélem, sikerül érthetően fogalmaznom.
Ne keress csatolmányt. Nem ilyen formában fogom eljuttatni hozzád.
U.i: idén leszek 30 éves.

Két nappal később Andrej egy értékmegőrző kulcsot talál a postaládájában. A széf száma 30.

Mikhail Brodskij gondolatai önmagáról

2003. április 30. szerda

Némán peregtek visszafelé a múlt képei szemeim előtt. Emberek mentek, aztán jöttek. Egy pillanatra homályos lett minden és hirtelen kitisztult a kép. Mikhail nem érezte meg jöttömet. Éppen akaratom szerint. A számítógép előtt görnyedt, és hevesen írt valamit. Időnként megállt, egy másik ablakra sandított a hatalmas monitoron, aztán gépelt tovább. Csendben leültem mögötte, és néztem, mit gépel.

" Egyértelmű, hogy bármely arkón fellegvárába is lépünk be, lényege megpróbál elhatalmasodni rajtunk. Ez történt Bíná palotájában Ivannal és velem is, és egy pillanatig sem kételkedek abban, hogy ez más arkónok közelében ugyanígy történne. Az arkónok eszmék, ideák megtestesülései, világunkat pedig eszmék és ideák alapján cselekvő emberek - vagy más lények - irányítják..."

Elmosolyodtam. Játékos mozdulattal átpöccintettem a kis gömböt a bal kezem mutatóujjára, közben lemondóan csóváltam a fejem. A fejlődés minden lépcsőjéhez vezet valamilyen út, amit bizony végig kell járni, és éppen a gép előtt ülve jártam az egyik ilyen utat. Azt az utat, aminek a végén rájövök, hogy felesleges volt amit eddig csináltam. Aztán megint, újra és újra. Egészen addig, amíg meg nem tanulom, mivel érdemes foglalkozni.
Nem emlékeztem, mennyi ostobaságot hordtam össze akkoriban, így figyelmemet újra az olvasásnak szenteltem.

"..., ezért nyilványvaló, hogy az arkónok, mint egy-egy eszme megnyilvánulásai, jelen vannak bizonyos szinten a világban. Ennek a dokumentumnak az a célja, hogy összegezzem magamnak, mely arkónok, hol tevékenykedhetnek, és milyen megnyilvánulásaik lehettek a múltban.

Keter: a vezetés, uralkodás, a hatalom gyakorlásának megszemélyesítője. Ahol befolyása van a világra, erős irányító hatalom vezet. Úgy gondolom, főleg egyeduralkodók által kormányzott országokban érdemes keresni jelenlétét.
A királyok, császárok, az arisztokrácia aranykorának rég vége. Ez okból talán Keter befolyása meggyengülhetett az elmúlt időben.

Hokhmá: a bölcsesség, a tapasztalat, a tudás fontosságát képviseli. Mindazon területeken, ahol a megélt kor a bölcsesség és a tudás mérőeszköze, ott nagy eséllyel ő terjesztette ki hatalmát. A mai időkben működő, effajta gondolkodású államról nincs tudomásom. Természetesen manapság is elhangzanak olyan mondatok, hogy "Én vagyok az idősebb, nyilván jobban tudom.", de ez nekem nem ér fel bizonyítékkal, arra nézve, hogy Hokhmá ma is erős hatást gyakorolna világunkra.

Bíná: ő a hagyományok, és az egész, egyén fölött gyakorolt hatalmának pártfogója. A családok, vérségi vagy hatalmi szálak összekötője. Ahol ő uralkodik, folyamatos versengés folyik a ranglétra feljebb lévő pozícióiért. A tradíciók képviselőjeként Bíná nem tűri az újításokat.
Tipikusan elképzelhető a kommunizmusban, és a bigott vallásokban egyaránt."

Ahogy olvastam, végig azon gondolkodtam, vajon ebből majd mit is akar kihozni akkori énem. Eszembe ötlött a kérdés: "Vajon tudatosan is tisztában van azzal, hogy erre aztán igazán nincs szükség, vagy csak a tudatalattijában pontos a kép?" Azonnal megválaszoltam. Ha tiszta lenne, nem írná most ezt. Nem baj. Néha kellenek a felesleges kitérők, ha olyan nagyok is. Nem emlékszem arra, amit ekkor írtam, de ez nem is ér meglepetésként. Már évtizedek óta csak azokat az információkat tartom meg emlékezetemben, amiknek hasznát is tudom venni. Akkor mindent tudni akartam - sajnos szó szerint. Majdnem húsz évembe telt, hogy rájöjjek, nem a teljes egész számít, csupán a lényege a mindenségnek - és ez közel sem ugyanazt jelenti.

"Heszed: a könyörület, az engedelmesség, a büszkeség, és a képmutatás tulajdonságának megtestesülése. Nem gondolom, hogy képes lenne államhatalom formájában megtestesülni. Inkább inkarnációkon - vagy hozzá hű szolgálókon - keresztül, példamutató és híres emberek személyében tevékenykedhet, akiknek csodájára járnak az emberek.
Talán Jézus, Ghandi, Ramana Maharishi és a hozzájuk hasonló nagy emberek hozzá kapcsolhatók. Ilyen emberek mindig vannak - sőt, szüksége van rájuk az embereknek -, tehát Heszed lényege utat találhat ma is világunkba.

Gevurá: a szigorú törvények hozója, és azok betartója. A törvénykezés területén tevékenykedhet, de talán még az alvilág szigorú szabályaihoz is köze lehet.
Hammurapi és Mózes törvényei és a hasonló szigorúságú elveket tőle származtatom.
Törvények mindig voltak és mindig is lesznek. Ha a többi arkónra nem is lehet ezt mondani, de Gevurá mindig itt volt, és mindig itt is lesz.

Tiferet: a pók a hálóban. Természete az áttekintés, a szálak ide-oda szövése. Ő az egyetlen olyan arkón, akinek a tevékenysége egyáltalán nem köthető fix pontokhoz. Egyszerűen mindenhol ott lehet, bármelyik oldalon. Talán ő Gevurá után az, aki mindig is volt és lesz.

Necáh: a versengés, a győzelem, a vesztes megalázásának megtestesülése. Ahol ő kifejti hatalmát, egyértelműen háborúk és csatározások robbannak ki.
Természetesen háborús, és belharcokkal szétdarabolt területekhez köthető. Meg merem kockáztatni, hogy világunk jelentős hadereje az ő kezében összpontosul, még ha nem is használja ki ezt egyszerre."

Mikhail, Mikhail, csóváltam a fejem. Tipikus példája voltál annak, aki azt hiszi, mindent meg tud enni, de fogalma sincs arról, hogy hátul, a konyhában még többször annyi étel van, mint amit eddig nemhogy megevett, de csak látott. Még jó, hogy időben észrevetted a hibáidat, és megváltoztál.
Mennyire kedves volt, ahogy leírtad, hogy mennyire erősnek képzelted magad, és most az ismeretek mennyire visszavettek ebből az érzésből. Kedves volt az is, hogy mindezek után ugyanazzal a magadat erősnek képzelő hévvel kezdtél el kutatni valami után, amire esélyed sem volt, hogy felfogd. Ördögi kör ez? Persze hogy az, ha az ember nem veszi észre, hogy újra önszántából lépett vissza ugyanabba a mókuskerékbe.
Mennyit kell még tanulnod, Mikhail! Derűs mosollyal olvastam tovább.

"Hod: a pompa, a ragyogás, a szépség, a hiúság a lényege. A szépség- és a szórakoztatóiparban látom a helyét. Divatdiktátorok, manökenek és a felső tízezer tagjai között mozoghatnak szolgái. Hogy mi célja lehet ezzel, nem teljesen érthető számomra, de idővel kiderítem.

Jeszod: az alapzat. A világ alapja.
* Nézz utána!

Málkúth: a fizikai világ. Sokan magával a Földdel - esetleg Földanyával - azonosítják, de a világunk nem csak egy bolygóból áll. Nem tudom, mennyire lehet hinni ezeknek a feltételezéseknek, habár be kell valljam, nekem sincs jobb teóriám Málkúth lényére."

Meguntam a saját ostobaságaim olvasgatását, így elhatározásra jutottam: jobban járok, ha keresek egy nyugodt helyet, és magamba merülök inkább. Azt hiszem, Tibet megfelelne mondjuk öt évvel később. Szervusz Mikhail. További jó hülyéskedést.

Mikhail Brodskij naplója - Moszkva

2003. január 20. Csütörtök, 23:12

Ma elkezdek vezetni egy naplót. Hirtelen jött ötlet volt, jelenleg nem is tudom, mit akarok vele. Talán segít összerakni a dolgokat. Kozlov, a Labirintus végigjárása és az Úrnő kiszabadítása után valami történt velem belül. Ez részben az a tavalyi három hónap, részben Deripaska hatása, de elsősorban a kíváncsiságomé.
Minden, amit eddig átéltem, csak most kezd igazán leülepedni bennem. Az a helyzet, hogy eddig erősebbnek hittem magam. Azt hittem, tudok valamit, ami lényeges. Ami előrevisz. Ami segít abban, hogy megértsek valami nagyobbat, ami nem látszik mindenki számára.
Tévedtem. Minden, amit tudtam, csak újabb kérdések előszobája volt. Minden, amit eddig lényeges információnak hittem, gyermekjátékká zsugorodott az új dolgok láttán. Rengeteget tanulok azóta. Új rituálékat gyakoroltam be. Belevetettem magam az Álmok Tanába, de még ezek a tanulmányok is csak újabb kérdéseket vetettek fel az előzőek megválaszolásával.
Hol lesz vége ennek? Lesz olyan pillanat, amikor nem újabb kérdések jönnek, hanem a végleges válasz? Van egyáltalán olyan, vagy ez egy ördögi kör csupán, amiből nincs menekvés?
Egy biztos: tanulnom kell. Mindent tudnom kell, amit csak lehet.
Mindent.

2003. március 2. Szombat, 00:34

Két perce fejeztem be azt a nyavalyás programot, ami numerológiai alapszámításokat tud elvégzi nekem. Csütörtök óta írtam, és egy szemhunyásnyit sem aludtam. Öt perce ígértem meg magamnak, hogy nem fogok tükörbe nézni legalább két napig. Harmincnyolc órája, és tizennégy perce vagyok ébren, és annyira begolyóztam a sok egyenlettől, mértani számítástól, függvénygenerálástól és még az Isten tudja mitől, hogy mindenben a számokat keresem.
A fürdő tizenöt lépésre van a számítógépemtől. Talán egyszer ez még hasznos információ lesz. Most pedig megszámolom, milyen messze van az ágyam.