Mikhail Brodskij naplója - Metropolisz

Dátum: nincs.
Hely: Málkút, Metropolisz.

Sok idő telt el azóta, hogy bármiféle naplóbejegyzést írtam volna. Ez alatt túl sok minden történt, minthogy mindent le lehessen jegyezni. Azért próbálok valami összegzést lekörmölni.

1. bejegyzés

Az már végképp történelem, hogy Deripaska segítségével megpróbáltunk bekukkantani a színfalak mögé. Mi folyik a világban? Kik irányítják? Miért teszik ezt egyáltalán?
Befolyásos embereket küldtünk Pokolra az ügyünkért, olyan dolgokba ütöttük bele az orrunkat, amibe nem kellett volna, és ezzel csak egy valamit értünk el: csúnyán felültettek minket. Putyin - akiről idő közben kiderült, hogy semmi emberi nincs benne, s hogy egy a börtönőreink közül - megfenyítette Deripaskát és minket is óva intett a további nyomozástól. Demonstrációképpen megölette Faradayt. Megpróbáltunk egy ideig háttérbe húzódni, de a sors vagy akármi más, aminek elég hatalma van hozzá, előszedett minket. Megint.
Az életünket véglegesen felforgató fordulat egy szőke, kefebajszú férfi személyében ért el minket. A fickó az a fajta, akit ha meglátsz, beléd fagy a szar. Azt hiszem, egy Halálangyal szemébe is keményebben néznék, mint az övébe. Természetesen a tetoválásaink érdekelték. Átvitt minket a Pokolba, ahol némi jelentéktelen közjáték után megnyúzott minket. Az ő szavaival élve, négy csinos kis kezeslábast csinált a bőrünkből, a tetoválás mintája pedig megjelent azon a területen, amit eddig bőr fedett.
A Pokolból a kislány mentett ki minket. Azóta Metropoliszban kóborlunk. Vaja befejezte a tetoválás készítésének szertartását. Az ő tanácsára elkezdtük keresni Tükörvárost, hogy megtalálhassuk Málkútot.

2. bejegyzés

Amikor láttam kivérezni dühöngő másomat Tükörvárosban, rádöbbentem, hogy az erőszak nem vezet sehová. Akár én is fekhettem volna ott, átvágott torokkal. Én is válhattam volna dühöngő őrültté, és a mai napig sincs semmi, ami elválaszthat ettől, az akaraterőt leszámítva. Tudatosabbá kell válnom, meg kell tisztítanom az elmémet. Változnom kell. Amennyire csak képes vagyok rá. Érzem, tudom, hogy ennél több vagyok. Ó, drága Nadjám! Sajnálom, de egyre értelmetlenebbnek látom, hogy bosszút vegyek a gyilkosodon. Nem az ő halála számít nekem. Már nem. Sokkal fontosabb a te léted számomra. Az utóbbi időben sokat gondolok rád. Újra veled akarok lenni. Teljesen mindegy hogyan, csak veled legyek. Kívánlak. Akarlak! Nem számít, mi történt veled azóta. Semmin nem változtat. Most még nem mehetek érted. Egyelőre túl gyenge vagyok hozzá. Egyszer kiszabadítalak onnan, ahol vagy, és minden újra a régi lesz. Meg foglak keresni. A halál nem állhat közénk. Nem engedem! Újra az enyém leszel!

Aggasztanak a tüneteim. Nem rémlik, hogy valaha merevedésem lett volna attól a fantáziától, hogy hozzáérek egy halott száraz, foszladozó bőréhez. Rendben van, hogy Faraday sok sikert kívánt a nemi életemhez, de ez nem csak ennyi. Tényleg megkívántam a halott menyasszonyomat. Igazán akarom őt. Azt hiszem, ideje eltüntetni ezt az izét magamból. Bármennyire is hiányzik Nadja, bármennyire is szimpatikus a vágyaimnak a tény, hogy már halott, a tudatom mást mond. És ez számít. Valamit tennem kell.

3. bejegyzés

Amíg Deripaska szárnyai alatt tevékenykedtünk, többször megjelent nekünk valaki. Én voltam az, csak jóval később. Sokkal közelebb az Ébredéshez. Teljesen áttetsző voltam, mint valami szellem. Az ujjaimon egy fénylő golyót táncoltattam.
Tükörvárosban - talán a közepén lehetett, ha van egyáltalán neki olyan - találtunk egy gépezetet. Fogaskerekek, tengelyek és más alkatrészek milliói mozogtak, folyamatosan változtatva helyüket, egy törhetetlennek látszó üveggömbbe zárva. A szerkezet 2x10+2 rétegből állt. Tíz Arkhón, tíz Halálangyal, a Teremtő és a Sötétség Hercege. Elsőre észrevettük a Teremtő teljes hiányát, majd hosszas megfigyelés után kiderült, hogy négy Arkón is teljesen inaktív. Ők nem tűntek el, csupán nem mutattak semmiféle aktivitást.
Szerintem ez a szerkezet a világ aktuális helyzetét követi minden pillanatban, és valamiféle párhuzam vonható közte, és a későbbi - vagy korábbi? - önmagam ujjain táncoló fénylő golyó között. Valamikor olvastam egy cikket arról, hogy az amerikaiak a tökéletes gömb megalkotásával próbálkoznak. Nos, azt hiszem, nekem ezt valamikor sikerült megcsinálnom, viszont egyáltalán nem gondolom úgy, hogy az csupán egy hibátlan gömb. Többnek kell lennie. Csak még nem tudom, miben.

4. bejegyzés

Mostanra berendezkedtünk Málkút fellegvárában. Végre felszentelhettem egy templomot is egy zárható helyiségben. A többiek tanulnak a könyvtárban, Ivanak az elvonó kúrájában segítek. Azt fontolgatom, hogy lassan elmerülök az alkímia tanaiban is. Sokat kell tanulnom.

A tükörvárosi kiruccanásunk elég nagy hatással volt rám. Végleg letettem a bosszúmról, és megfogadtam magamnak néhány dolgot. Elsősorban azt, hogy erőszakot csak legvégső esetben fogok használni. Annyira felesleges megnyilvánulás. Másodsorban elhatároztam, hogy mesterré válok, hogy másokat is segíthessek az ébredésben. Annyi vak ember van, akinek csak a megfelelő lökések kellenek, hogy kinyissák a szemüket. Annyi kiaknázatlan lehetőség!
Az utolsó fogadalmam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a fejlődésért. Szakadatlanul, és kitartóan kell tanulnom, hogy megértsem, amit eddig nem sikerült.

5. bejegyzés

Most jutott eszembe, hogy még nem is írtam semmit Málkút fellegváráról. Minden, ami tudomány, itt van. Orvosok végeznek odalent ember- és állatkísérleteket. Feljebb elméleti fizika és -matematika oktatás folyik. Előadótermek, laborok, műtők százaiban - talán ezreiben - dolgoznak az emberek. A legérdekesebb az, hogy ezek mind itt élnek. Ki sem mozdulnak innen. A konyhán emberhúst tálalnak, ami nem felel meg az ízlésünknek, úgyhogy valami más kaja után kell néznünk nemsoká, ha nem akarunk elpatkolni az elégtelen táplálkozástól. Utána kéne néznem valami átjárónak, hátha akad a fellegvár környékén.
Nem említettem még a könyvtárat. A polcok több méter magasan állnak, telepakolva könyvekkel. Hatalmas helyiség, nincs az a téma, amiről ne szólna legalább egy könyv. Hihetetlen méretű gyűjtemény.
Most abbahagyom. Esedékes Ivan következő adag gyógyszere.

Ivan Mihajlov naplója, Moszkva 2003. március

Egyedül voltam, és újra akartam kezdeni, de megtaláltak. Megint megtaláltak. Mindig így van, nem menekülhetek el, dolgom van. Egyre inkább érzem. Az, hogy nem nyírtak ki, pedig száz esély volt, azt jelenti, dolgom van. Lassan megértem azt is, mi ez a feladat.Megtaláltak, és kaptam egy esélyt. Ugyanúgy mészáros maradtam, de ez már nem tarthat sokáig. Lassan megértem, ami körülöttem történik. Sokat tanultam tőlük, akik megtaláltak, a paranoid ex-ügynöktől, a kabbalista zsidó misztikustól és talán még a cuccozós baromtól is (ha mást nem, azt, hogy néha be kell fogni a pofám).

Lassan ez az egész rettenetes színjáték is értelmet nyer. Pedig olyan, mintha a porondon lennék, mint egy kicseszett bohóc. Ők pedig, a kártyák lapjairól, sötét zsöllyék mélyéről egyre csak bámulnak. Folyik a nyáluk. Nem jobbak a csúszómászó szolgáknál. Mind a hatalmat és a tudást szomjazza és éhezi, mint más a kenyeret meg a vodkát. Az én utam nem ez. Az Isten fénye vezet, bármilyen sötét és mocsok vesz körül. Én majd adni akarok, ha lesz mit adni.

Egyelőre még véres úton kúszok-mászok én is, most éppen nem egyedül. Kutakodtunk a hárommal, és kiderültek dolgok. Valaki elhozta a poklot a földre, hatalomvágyából végtelen dögkút nyílt Moszkva mellett. Ott lehetettem, amikor „nagyobb erők” felszámolták a dögkutat. Egy tiszta ember tette. Különös. Közben jártam odalenn, a holtak között és máshol is. Volt egy pont, amikor lefoszlott rólam minden emberi. De a múltamat a bőrömre írták, akik megvédtek a pusztulástól. Már nem veszíthetem el.

Jobb is emlékezni. Tudni például, hogy ki vett a szárnyai alá. Mindig jó zsoldos voltam, nála sem fogok kudarcot vallani. Már van célom. Túl akarok élni addig, amíg megvalósíthatom. Nehéz lesz. Ha más nem is marad, ha semmi sem segít, az álmok azért még ott lesznek nekem.

Andrej Burjatov íróasztala, Moszkva, 2003.03.24. 04:35

Kedves Razov professzor!

Továbbra sem gondolom, hogy ez az én állapotomon sokat segítene – az ön tanácstalanságán persze bizonyára enyhít – de Ivan barátom unszolására mégis elkezdem a naplóírást.
Sokat érdeklődött a Marija nevű nőről, akit álmomban kerestem. Nos, az az igazság, hogy az tényleg nem álom volt… Marija Fjodorovna valós személy. Bár nem volt szerencsém saját szememmel látni, biztos vagyok benne, hogy ugyanabból a fajtából származik, mint Faraday úr, vagy Kozlov barátunk, ördög nyugosztalja. Talán halhatatlan, talán nem, de az biztos, hogy komoly természetfeletti erőkkel rendelkezik, melyeknek feltehetően egy Binah nevű „dolog” a forrása. Ez a Binah pedig nem a család iránti vágyam jelképe. Nem. Az tőlem teljesen idegen (nem úgy, mint öntől). Binah ugyanis nem egyszerűen egy közösség – nem ez a lényege. Binah lényege a hierarchia, az egymásrautaltság, a függőség! Az, amire én nem vágyom, ám ön annál inkább! Sőt, mondok még valamit: ÖN nincs egyedül! Sokan gondolják hazánkban, hogy csupán egy nagyobb egész részeiként élhetnek teljes életet, az önálló gondolat – a vélemény – pedig bűn: az árulás jele. (Ön, aki oly sok évet áldozott hírneve és akadémiai karrierje építésére bizonyára megérti ezt. Tudja, be kell valljam, utánanéztem az utóbbi öt évben született cikkeinek, és izgalmas dolgot találtam: legalább négy különböző stílus jelei keveredtek bennük. Melyik az öné? Van önnek stílusa? Mégis, hova rejtette a bértollnokait???) No, de menjünk tovább! Hogy ön is értse, tekintsük Binah-t egyfajta korszellemnek (mint a felvilágosodást, vagy a kommunizmust), s tekintsük Marija Fjodorovnát e korszellem egyfajta megtestesülésének (mint Nagy Pétert, vagy Lenint). Ilyen értelemben Binah a feudalizmussal azonosítható, Marija Fjodorovna pedig az ő legújabb apostola. Ez azonban nem Rettegett Iván kora, mikor a szándék és cselekedet egy személyben testesül meg. Marija Fjodorovna láthatatlan – akár az akarat. A cselekvő pedig báb csupán. A hierarchia saját farkába harap: a nép szolgálja elnökét, az elnök pedig népe szolgája – ismerős? Minderre húzza rá a feudalizmusról általános iskolában tanultakat: merevség, intolerancia, sznobizmus, öntörvényűség, protekcionizmus... nos, megkapta hazánk haladási irányát?

Uram, itt nincs szükség elnökre!
Uram, itt nincs szükség Önre sem!
Ön nem a megoldás, hanem a probléma része!

De ha már ilyen sokat tett értem, engedje meg, hogy én is adjak egy tanácsot: Lépjen vissza! Nem hátra, hanem befelé! Tartsa meg az álcát, de odabent változzék egyéniséggé! És akkor megtanulhat úszni ebben az áradatban – megtanulhat felül maradni. Az életrajzát nézve Ön most épp a középpont felé igyekszik – mondjuk úgy a csúcs felé. De vigyázzon: ez ugyanis a saját farkába harapó kígyó: az örvény. Le fogja Önt húzni…

Jaj, és még valami, professzor úr! Ön tényleg azt hitte, hogy ezt elküldöm magának? Ennyire naiv???

Azért köszönöm az ötletet!

Kedves Anatol, Andrej, Alekszij, vagy bármilyen A. nevű: Gratulálok. Nem kis teljesítmény lehetett, hogy eljuss idáig! Remélem tudok majd neked segíteni!

Bármilyen egyéb nevű!
Fordulj meg.
Nézd szemben a falat.
Fejmagasságban.
Látod a lyukat?
Igen. Pontosan.

Az a kamera téged figyel, már vagy három perce. Az emberem úton van feléd. Életben maradhatsz, ha visszateszed a papírokat, és visszazárod a kazettát. MOST!
Szóval, kedves A!

Nyújtsd ki a bal karodat! A könyöködtől az ujjperceidig pár tucat különböző jelet látsz. Előrefelé haladva sorrendben azonosítsd őket az ABC betűivel. Ha kész vagy, kezdhetsz olvasni. Ami jelet nem tudsz beazonosítani, az nem hordoz jelentést. Jó szórakozást!

Nem tudom, mire emlékszel a múltadból és mire nem, de arra már nyilván rájöttél, hogy mi ketten ugyanazok vagyunk – már ha ilyenről egyáltalán lehet beszélni... Itt összegyűjtöttem számodra minden információt, amivel segíteni tudlak, hogy magamra találj:

A kék lapokon részletes leírást találsz arról, ki voltál 2003.03.24-ig. (A bőrödön ugyanezt olvashatnád, ha el tudnád olvasni. Azt is mondhatnám: ami nem fért oda, azt itt megtalálod.) A piros lapon egy listát találsz az aktuális kötelezettségeidről. Feltétlenül ellenőrizd, hogy használható-e még!

A sárga lapokon dátumkötött információkat - egyfajta naplót - olvashatsz. Ez alapján tán össze tudod rakni, mi is történt veled, és miért.

Az első rész (2003.03.24.)

Mint ezt már olvashattad a kék lapokon, 2002 decembere óta Oleg Deripaskának dolgozol, 3 másik fazonnal, akikkel a leírásban már megismerkedhettél. Deripaska minden lépésedről tudni akar és figyeltet. Jelenleg nincs olyan információm, ami miatt gyanakodnod kellene rá, de légy nagyon óvatos vele. Ha kér valamit teljesítsd s csak akkor nyergelj át, ha biztos vagy az erődben. Ne feledd: gyakorlatilag mindent tud rólad!

Ja, igen, és létezik egy másik napló is, amit a kémei számára elérhető helyen, a Buharin utcai gépen hagytál. (Ennek egyes részeit emilben megküldted a Razov profnak – rá a leírásban foglaltaknál nem érdemes több szót fecsérelni – tény viszont, hogy Deripaska őt használta, hogy egyáltalán elkezd a naplóírást.) Feltételezem, hogy megbízód nem elégszik meg a jelentéssekkel, és további információkra vadászik. Azt hiszem ő érte el, hogy a többiek is írni kezdjenek. Ivan és Mikhail legalábbis biztosan írnak. Szerezd meg az ő naplóikat is, teljesebb lesz a kép.

E három komával most a következő a helyzet:

Volja: úgy tűnik az első találkozásotokkor tőled kapott golyó falkavezérré tett a szemében, azért vigyáz: 1.) nacionalista és soviniszta hőzöngései közepette ön és közveszélyes. 2.) továbbra is hibbant, azaz képtelen értelmezni a világképébe besorolhatatlan dolgokat. 3.) változás, hogy az utóbbi egy-két alkalommal villámcsapásszerűen magához bír térni kritikus helyzetekben, erről viszont később nem tud. Ha ilyen állapotban van, mindig fedezd a hátad!!! – ki tudja, nem hasad-e tovább???

Ivan: Ahogy a leírásból kivehetted, zakkant a fazon, de ártalmatlan. Ha még szokásod vallásosakat hergelni, vigyázz: szentfazék lett. És valószínűleg drogos.

Mikhail könnyen befolyásolható, így nem bízhatsz meg benne sem száz százalékig, cserébe te magad is könnyen használhatod. Próbálj belőle minél több információt kiszedni (neki van némi irodalmi ismerete a természetfeletti világok terén). Ha netán nővel lenne, biztos lehetsz benne, hogy bábuként mozgatják.

Lancsandra apát az egyetlen, akiben bízhatsz, de ő felette áll az egész játéknak. Ne légy türelmetlen, semmit sem érsz el vele. Úgy általában nem érsz el semmit, ha nem ő nem akarja – és ahogy a leírásban már említettem: meditálj. Jót tesz. Talán ez az egyetlen, ami jót tesz.
A szomszédokkal nagyon vigyázz: mióta visszatértetek a kórházból, gyanakodnak. Lev Janszkijnek (nagornajai rendőrőrs) havonta fizesd az apanázst!!!

Moszkva, 2003.03.24.

Hacsak nem történt valami fontos esemény, a következő levélen a 03. 14-i dátumot találod – és így tovább, 21 naponta írok neked. Nyilván, az utolsó dátumtól már nem voltam ura a helyzetnek…

És… kedves ÉN: ne érezd magad elveszettnek! Csak nézz a testedre, és tudd, hogy korábban is megtörtént már veled! A labirintusban többet vesztettél el, mint az emlékeidet. De mégis visszatértél, mert minden, ami te vagy, a bőrödre lett írva. És te – akkor – el tudtad olvasni. Hát most itt folytatódsz…

Ivan Mihajlov naplója, Moszkva, 2003. március 10.

Szükségem van a számvetésre. Egy napló pont megfelel. Úgy, hogy senki sem találja, legalább papíron nem. A változó identitások és szerepek közt már alig emlékszem önmagamra, az emberre, aki voltam. Néha már a nevemet sem tudom, az alternatív személyiségeim összezavarodnak. Talán nem számít más, csak az, ami most van. A jelen, ami a múltamból áll össze. Itt van minden a bőrömbe vésve, aki tud olvasni a szimbólumokban, látja úgyis az egészet. Mégis, nem bízom már semmiben. Le akarom írni, hogy legalább én emlékezzek arra, ki voltam.
Odessza volt és meleg nyár. 34 éve. Megszülettem. Én, Mihail Alekszandrovics Jegorov. Apám hajóskapitány, anyám kurva. Nem szépítek. Anyám apám háza előtt hagyott, nem ismeretem, nem is baj. Apám se nevelt. Egy évben egy hónapot sem töltöttünk együtt. A többi a tengeren, én pedig a dajkára bízva. Aztán mégis jött egy asszony, és 7 éves koromban megszülte a húgomat, az egyetlen fontosat, Natasát. A vér összeköt, de a vér elválaszt. Már 12 éve éget és emészt a vérem. S ezen semmi sem segít.
Mindig menekültem. Először a banda, a nők – de inkább lányok – aztán Moszkva. Egyre keményebb tempó. Fiatalabb lányok, nagyobb fegyverek. Fekete autók. Egyre nagyobbak azok is. A főnök lánya és fia. Mindketten. A lány most kétgyermekes özvegyem. A fiú legdrágább halottam. Előttem esett darabokra, szó szerint. A vérében fürödtem, hogy én megússzam. Aztán menekülés Németországba, az őrület peremén, a családtól távol. Nem tudhatták, hogy élek. Végül szerencsére a zsernyákok kaptak el, valami nemzetközi csoport. Vissza Moszkvába. Köptem a fejesekről, s így lettem Ivan.
Menekültem tovább. Egyedül éltem. A vallásba menekültem, önostorozásba. Itt találtam meg magam. Az alapokat, ami nem változik. Tisztán és fényesen. Szükségem volt valamire, ami maradandó. Akit szerettem, elvesztettem. Halottak ők is, vagy számukra vagyok halott. Nem kell senki. Jobb lesz így. Nem tudom visszaadni, amit elvettem. Legalább nem veszek többet. Itt állok most. Megint újra kell kezdeni, megint menekülök. Megint egyedül vagyok.

Mikhail Brodskij naplója - Moszkva

2003. január 20. Csütörtök, 23:12

Ma elkezdek vezetni egy naplót. Hirtelen jött ötlet volt, jelenleg nem is tudom, mit akarok vele. Talán segít összerakni a dolgokat. Kozlov, a Labirintus végigjárása és az Úrnő kiszabadítása után valami történt velem belül. Ez részben az a tavalyi három hónap, részben Deripaska hatása, de elsősorban a kíváncsiságomé.
Minden, amit eddig átéltem, csak most kezd igazán leülepedni bennem. Az a helyzet, hogy eddig erősebbnek hittem magam. Azt hittem, tudok valamit, ami lényeges. Ami előrevisz. Ami segít abban, hogy megértsek valami nagyobbat, ami nem látszik mindenki számára.
Tévedtem. Minden, amit tudtam, csak újabb kérdések előszobája volt. Minden, amit eddig lényeges információnak hittem, gyermekjátékká zsugorodott az új dolgok láttán. Rengeteget tanulok azóta. Új rituálékat gyakoroltam be. Belevetettem magam az Álmok Tanába, de még ezek a tanulmányok is csak újabb kérdéseket vetettek fel az előzőek megválaszolásával.
Hol lesz vége ennek? Lesz olyan pillanat, amikor nem újabb kérdések jönnek, hanem a végleges válasz? Van egyáltalán olyan, vagy ez egy ördögi kör csupán, amiből nincs menekvés?
Egy biztos: tanulnom kell. Mindent tudnom kell, amit csak lehet.
Mindent.

2003. március 2. Szombat, 00:34

Két perce fejeztem be azt a nyavalyás programot, ami numerológiai alapszámításokat tud elvégzi nekem. Csütörtök óta írtam, és egy szemhunyásnyit sem aludtam. Öt perce ígértem meg magamnak, hogy nem fogok tükörbe nézni legalább két napig. Harmincnyolc órája, és tizennégy perce vagyok ébren, és annyira begolyóztam a sok egyenlettől, mértani számítástól, függvénygenerálástól és még az Isten tudja mitől, hogy mindenben a számokat keresem.
A fürdő tizenöt lépésre van a számítógépemtől. Talán egyszer ez még hasznos információ lesz. Most pedig megszámolom, milyen messze van az ágyam.